Vágólapra másolva!
A Balaton-felvidékről és a Keszthelyi-hegységről, valamint a Bükk vidékéről jelentetett meg turistaatlasszal kiegészített, színes fényképekkel illusztrált útikönyvet a Cartographia Kft; a kiadványokat szerdán mutatták be Budapesten.

A kiadó képviselői elmondták: a Balaton-felvidék és a Keszthelyi-hegység című kiadványban - a tanúhegyek, bazalttömbök és medencék között kalandozva - elsősorban azt szerették volna bemutatni, milyen természeti csodákat rejt a partvonal mögötti táj.

A kötet két turistautat mutat be: az Országos Kéktúra útvonalát Nagyvázsonytól Sümegig, valamint a Balatoni Kéktúrát Badacsonytomajtól Révfülöpig.

Az útikönyv rövid ismertetőt is közöl az útvonalak mentén fekvő települések építészeti és művészettörténeti emlékeiről.

Rendelje meg!

Ára: 1370 Ft

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai által megrajzolt tanösvények olyan botanikai és természeti szépségekhez vezetnek el, mint a Szent György-hegy orgonasípokat mintázó sziklacsoportja és az ott őshonos, Magyarországon egyedülálló csellingpáfrány-rengeteg.

A másik újdonság a Bükki Nemzeti Park világába kalauzolja a túrázót, ismertetve a kisvasutak és a bánkúti turistaház történetét, húsz túraútvonalat és a télisport-lehetőségeket is.

Papp-Váry Árpád, a Cartographia Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a sorozat korábbi köteteiben a Mátra, a Pilis és a Visegrádi-hegység, valamint a Börzsöny térségével kapcsolatos információkat foglalták össze, a következő rész pedig a Mecsek vidékével összefüggő tudnivalókat öleli majd fel.