Vágólapra másolva!
A Dráva vidékén horgászat előtt mindenképpen érdeklődjenek helyismerettel rendelkező sporttárstól vagy a helyi horgász-szervezeteknél, mert ha csónakból kívánnak horgászni, óvatlanul Horvátországban találhatják magukat a lelkes horgászok.

A Dráva déli határfolyónk, mely Ausztriában ered, ám csak egy szakasza (Murakeresztúrnál lép be és Siklós alatt hagyja el az országot) érinti hazánkat. Igaz, összes vizeink közül talán e folyószakasz őrizte meg a legjobban eredeti arculatát. Régen tízezer hektárnál is nagyobb kiterjedésű mocsár övezte a folyó partjait. Ezt azonban mára a legtöbb helyen kiszárították, feltöltötték és termőfölddé varázsolták szorgos kezek. Azonban az egykori különleges flóra és fauna még a mai napig is jellemző a tájra. Partja igen változatos, hol homokkal, hol kaviccsal szegélyezett, sok helyen pedig kidőlt fatörzsek, nádasok szegélyezik. Partja mentén végig erdők, ligetek, galériaerdők húzódnak. Nem egy helyen alakult ki homokzátony, mely külön vadregényessé teszi a víz környékét. A folyónak több holtága is keletkezett. Legjelentősebb mellékfolyói a Mura, a Rinya, a Dombó-csatorna, Fekete-víz és a Gyöngyös, melyek nem különben pompás vidékeken járják útjukat.

Forrás: [origo]


Híres horgászhelyek találhatóak Barcsnál, Lakócsánál, Zalátánál, Kisszentmártonban, ám ez nem jelenti korántsem azt, hogy a kisfalvakban vagy az emberlakta vidékektől távolabb eső részeken rosszabb volna a kapás. Sőt! De hát ezt úgyis tapasztalják majd. A horgász napijegyek Somogy megyében 1000 és 500, míg Baranyában 600 és 300 forintba kerülnek a felnőtt, illetve diák horgászok számára.


Aki a természetről szeretne többet megtudni, annak érdemes az alábbi címen, illetve telefonszámon érdeklődnie: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, Pécs, Tettye tér 9. 7625; telefon: (06-72) 213-263. Aki viszont kimondottan csak a horgászlehetőségek iránt érdeklődne, az alábbi telefonszámokon teheti meg: Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége - (06-82) 317-776; Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége - (06-72) 326-775.