Vágólapra másolva!
Összesen száznál is több országos bajnoki éremmel büszkélkedhetnek a jövő vasárnap kezdődő Atlantic Rally for Cruisers vitorlásversenyen a djuice (volt Extra Dry) nevű hajóval induló magyar csapat tagjai. Céljuk Fa Nándor irányításával az élbolyban végezni és a jelenlegi 11 nap 23 órás rekordnál rövidebb idő alatt célba érni.

Az Atlanti óceánt átszelő rendezvények közül az Atlantic Rally for Crusiers a legnépszerűbb. A verseny minden év novemberében indul a Kanári-szigetekről, Las Palmasból, és a karib térségben, Santa Lucia szigetén ér véget. Ez a legtöbb és legváltozatosabb flottát vonzó óceánt átszelő esemény a világon, a világ minden részéről több mint 200 hajó vesz részt rajta. A 2700 tengeri mérföldes távot átlagosan 12-24 nap alatt teszik meg az indulók. A versenyen a legalább 8,23 m hosszú egytestű és a legalább 7,6 m hosszú többtestű hajók vehetnek részt, minimum 2 fős legénységgel. Az ARC november 23-án rajtol el, és hivatalosan december 20-án ér véget.

A magyar hajó legénysége szombaton utazik el Las Palmasba, a győzelmi esélyekkel induló csapat tagjai a honi vitorlástársadalom legjobbjai közül kerülnek ki. Összesen száznál is több magyar bajnoki érem, 500 ezer vitorlázott tengeri mérföld szerepel a csapat eredménylistáján. A 22,6 m hosszú hajó kormányosa a világhírű magyar vitorlázó, Fa Nándor lesz, aki ezzel a versennyel tér vissza az aktív versenyzéshez. Maga a vitorlás a sikeres magyar üzletember, Láng Róbert tulajdonában van, aki közel 10 éve vitorlázik.

A jacht legénysége (Fa Nándor és Láng Róbert mellett):
Fináczy György - hat hajóosztályban összesen húsz magyar bajnoki cím, Európa-bajnoki bronzérmes, a Kereked vitorlásklub elnöke.

A jacht adatai

teljes hossz: 22,6 m
vízvonal: 20,5 m
max. szélesség: 5,5 m
merülés: 3,6 m
árboc: 24,0 m
nagyvitorla: 117 m2
génua: 150 m2
fok: 170 m2
viharfok: 30 m2
spinakker: 300 m2
genakker: 240 m2
súly: 25 tonna
motor: Yanmar TD 170 LE
üzemanyag-tartály: 600 l

dr. Fürstner József


Goszleth Marcell - Több mint 20 éve vitorlázik, hatszoros magyar bajnok, háromszoros Kékszalag-győztes, sydneyi olimpikon, a 2002-es Bajnokok bajnokságának első helyezettje

Hajdú Balázs - 11 éves kora óta vitorlázik, tizenegyszeres magyar bajnok, Junior Eb arany- és ezüstérmes, sydneyi olimpikon, 2000-ben az Év vitorlázója

Rauchenberger Miklós - nyolcszoros magyar bajnok, hazai és nemzetközi versenyek győztese, a magyar 470-es juniorválogatott edzője

Scholtz Imre - 1982 óta vitorlázik versenyszerűen, hétszeres magyar bajnok, négyszeres Fehér- és Kékszalag-győztes, a 2001-es Bajnokok Bajnokságának győztese

Weöres Szabolcs - Kilencéves kora óta vitorlázik, tagja volt a Hong Kong Challenge-győztes magyar csapatnak, kétszeres magyar bajnok.

Fehér Sándor - operatőr, rendező - közel 20 éve készíti Föld-kerülő vitorlásversenyekről szóló filmjeit: a Fa Nándor-Gál József vezette Szent Jupátról, Fa Nándorról a Vendée Globe versenyen, Gál Józsefről és családjáról az Equator fedélzetén, valamint a Hong Kong Challenge-győztes Kopár Istvánról és csapatáról a MOL Hungária 1100 hajó fedélzetén.