Vágólapra másolva!
Új síközpont épül 3 milliárd forintos beruházással 2006-ig Kékestetőn, illetve Mátraházán - jelentették be a beruházó Mátra Centrum Kft. sajtótájékoztatóján Kékestetőn, vasárnap.

A világszínvonalú szabadidőközponthoz hóágyúkkal és ülőliftekkel ellátott, közel 5 kilométer hosszú sípálya-hálózat tartozik majd.

Az abasári székhelyű Mátra Centrum Kft. a tervezett fejlesztés első ütemében kiszélesítette és lesimította a Kékestetőről induló 1800 méter hosszú déli sípályát, felújította a jelenleg működő felvonót és egy új gyermekliftet, illetve a pálya teljes hosszában világítást helyezett üzembe. Teraszos melegedőket és információs centrumot alakított ki, és már ezen a télen korszerű gépekkel kezelik a pálya felületét - tájékoztatott Nagy Róbert, a társaság sajtófőnöke.

Közlése szerint a beruházás keretében a jövőben ugyancsak felújítják az északi sípályát, amelyet egy újabb nyomvonallal egészítenek ki, illetve további két rövidebb sípálya és egy hódeszkás pálya épül a területen.

A síelőket a tervek szerint 2005-ben, de legkésőbb 2006-ban már 2 ülőszékes és 2 tányéros vagy csákányos felvonó szolgálja majd ki. A lifteket fogadó 6 ezer négyzetméter hasznos alapterületű, úgynevezett hegyállomás épületben szállodát, illetve egészségügyi szolgáltató részlegeket építenek.

A beruházás során a teljes pályahálózatot ellátják a hóágyúzáshoz szükséges vízvezetékkel, így az időjárástól függetlenül, egész télen lehet majd síelni a pályákon.

A területen új parkolók, információs és jegyirodák, illetve buszforduló is kiépül, a távlati tervek között szerepel vadaspark és erdei iskola megvalósítása is.

A sícentrum kialakítását a cég, illetve a területgazda gyöngyösi önkormányzat között létrejött, 50 évre szóló területbérleti szerződés teszi lehetővé, és engedélyezték az illetékes szakhatóságok, a Nemzeti Földalap, az Erdészeti Szolgálat, a Bükki Nemzeti Park, illetve az erdőgazdálkodást végző Egererdő Rt. is.

A döntő részben Dobróka Tamás abasári vállalkozó által tulajdonolt cég elsősorban magántőkéből kívánja megvalósítani a beruházást, ugyanakkor számít állami és uniós pályázati forrásokra is - közölte Nagy Róbert.

A sajtótájékoztatón Hiesz György, Gyöngyös polgármestere hangoztatta: a legfőbb céljuk az, hogy megnyújtsák a Mátrába látogató turisták tartózkodási idejét; ennek érdekében a síközpont mellett strand és uszoda épül Mátrafüreden, illetve nyári-téli bobpálya Sástón.

Dobróka László, a tulajdonos édesapja, egyben a beruházást finanszírozó szintén abasári székhelyű He-Do Építőipari Kft. tulajdonosa elmondta, hogy hosszú távú befektetésként kezelik a sícentrumot; az üzleti szerv szerint a beruházás megtérülési ideje 20-25 év.

A felvonók a tervek szerint december 15-én indulnak, egy napijegy ára 3500 forint lesz.