Vágólapra másolva!
A Wossala György, Kovácsi László, Németh Péter összeállítású csapat ezüstérmet szerzett a brazíliai vitorlázó soling-világbajnokságon. A Gyenese Balázs, Mónus Gyula, Vezér Károly trió az ötödik helyen végzett.

Az Eb-bronzérmes, masters kategóriában kétszeres vb-második Wossala vezette egység az élről várhatta a verseny utolsó, 7. futamát, amelyben azonban csak hetedikként ért célba, így lemaradt az aranyéremről. A csapat a vb során két első helyet is gyűjtött, szemben a végső győztes Gustavo Warburg, Hernan Celedoni, Maximo Smith trióval, amely egyszer sem nyert futamot, ugyanakkor négyszer második lett.

Az Európa-bajnok Gyenese Balázs, Mónus Gyula és Vezér Károly alkotta együttes is nyert két részversenyt, az utolsó futamban az 5. helyen zárt.

Wossaláék sikere egy hónapon belül a második vb-érmet hozta a magyar vitorlázásnak, január elején a Majthényi Szabolcs, Domokos András kettős nyerte meg a melbourne-i repülőhollandi-világbajnokságot. Egyik szakág sem szerepel az olimpia műsorán.

A soling-vb végeredménye:
1. Gustavo Warburg, Hernan Celedoni, Maximo Smith (Argentína) 20
helyezési pont
2. Wossala György, Kovácsi László, Németh Péter (Magyarország) 21
3. George Nehm, Marcos Pinto Ribeiro, Lucio Pinto Riberio (Brazília) 22
...5. Gyenese Balázs, Mónus Attila, Vezér Károly (Magyarország) 27