Vágólapra másolva!
Női válogatottunk pénteki aranyérme után szombaton a férfiaknak már nem ment ilyen jól a budapesti Körcsarnokban zajló kendo Európa-bajnokságon, címvédő csapatunk csak az 5. helyen végzett. A győzelmet a franciák szerezték meg.

A japán császári testőrség kötelékében szolgáló Fudzsuvara Jaszuhiro a francia kendo válogatott mellett is kiválóan látja el a feladatát, amit bizonyít, hogy tanítványai nyerték a Körcsarnokban zajló 19. kendo Európa-bajnokság férfi csapatversenyét. A bambuszkardot valóban mesterien forgató franciák a döntőben 5-0-ra gázolták el azokat a finneket, akik a négy közé jutásért vívott meccsen sajnos éppen a címvédő magyar együttest (Bárány Tibor, Berg Krisztián, Dubi Attila, Dubi Sándor, Erdélyi Gábor, Gasparin Szabolcs, Király Norbert) győzték le 3-2-re. Így nekünk most csak egy holtversenyes 5. hely jutott, s egy kis "vigaszdíj": a csapatverseny négy legjobb küzdőszellemű harcosa egyikeként Bárány Tibor is különdíjat kapott. Ám valljuk be, hogy ennél bizony többre számítottunk.

Női válogatottunk viszont még pénteken a maximumot hozta, hiszen Duschel Orsolya, Király Barbara, Molnár Éva, Molnár Eszter, Sipos Aranka összeállításban Európa-bajnok lett. A lányoknak szombaton nem kellett mérkőzniük, de természetesen ezen a napon is kilátogattak a Körcsarnokba, s jókedvűen állták az újságírók és a tévések rohamait.

Mint megtudtuk tőlük, a még érettségi előtt álló Molnár Eszter kivételével mindannyian hosszú évek óta kendóznak, s egyöntetűen vallják, hogy ebben a sportágban a kitartás a legfontosabb. Mert például az olyan sikerfilmek, mint a "Kill Bill" vagy "Az utolsó szamuráj" megjelenése után ugrásszerűen megnő a kendózáshoz kedvet kapók száma, ám azt kevesen viselik, hogy az alapok megtanulásig bizony meglehetősen egyhangúak az edzések, sok időnek kell eltelnie, amíg "páncélba" öltözhet az illető. A felszerelés amúgy hozzávetőleg tizenöt kilót nyom, s a japán nagymesterek olyan művészi kidolgozású páncélt viselnek, ami több millió forintos értéket is képviselhet.

Az Eb-vel kapcsolatban a csapatkapitány Sipos Aranka a következő nyilatkozatot adta: "A budapestit megelőző, két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon ezüstérmesek lettünk, s most megfogadtuk, hogy megnyerjük az aranyat! Érdekes, hogy nem is a németek elleni finálé, hanem a finnek elleni elődöntő volt a legkeményebb mérkőzésünk. Nagyon örülünk, hogy megvan az arany, de nagy ünneplést nem csaptunk, pénteken is csak egy kevés pezsgőt ittunk, s ma is korán lefekszünk, mert a vasárnap egyéniben is szeretnénk jól szerepelni. De ha vége lesz a versenynek, utána mindenképpen ünnepelünk!"

Az Európa-bajnokság egyéni versenyei vasárnap reggel 8 órakor kezdődnek a Körcsarnokban, ahol az ide kilátogatók a Japán Kulturális Napok rendezvénysorozat keretében többek között a bonsai, az origami, az ikebana, a kalligráfia rejtelmeibe is betekinthetnek, és fotókiállításon is megismerkedhetnek a kendo történetével.

Fábik Tibor