Vágólapra másolva!
Nyolcvan évvel ezelőtt két angol hegymászó, George Mallory és Andrew Irvine elindult, hogy elsőként érjen fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre. Nem tértek vissza. Mindmáig rejtély, hogy valóban feljutottak-e a csúcsra, mielőtt halálos balesetet szenvedtek, de most esetleg hátrahagyott feljegyzéseik felkutatására expedíció indul.

Hivatalosan az új-zélandi Sir Edmund Hillaryt és serpa kísérőjét, Tenzing Norgay-t tartják a 8848 méter magas hegycsúcs, a Csomolungma első meghódítóinak: ők 1953-ban jutottak fel a világ tetejére, szűk harminc évvel Mallory és Irvine eltűnése után. Az esetleg 1924 óta a jégben konzerválódott filmek és a két alpinista feljegyzéseinek felkutatásától várják, hogy fény derüljön a rejtélyre.

Mallory holttestét öt évvel ezelőtt megtalálták 8150 méteres magasságban. Zuhanás következtében eltört a jobb lába, és fejsérülést is szenvedett. Azt azonban nem sikerült kideríteni, hogy a baleset felfelé vagy lefelé haladás közben történt. Fényképezőgépe sem került elő eddig.

Hegymászók egy csoportja indult útnak a közelmúltban, hogy felkutassák Irvine holttestét és megtalálják a fényképezőgépét is. A Kodak gép ugyanis egyértelműen bebizonyíthatja, hogy ők ketten valóban az elsők voltak-e a Mount Everesten. Szakértők szerint a jégben konzerválódott film még előhívható, de ha mégsem, Irvine esetleg írásos vagy egyéb utalást hagyhatott hátra a történtekről. Leszármazottainak kívánsága szerint a maradványokat - ha megtalálják - le kell hozni a hegyről, hogy 80 évvel halála után keresztény szertartással helyezhessék örök nyugalomra.

Az expedíció fontos információ birtokában van arra nézve, hogy hol kell keresni Irvine holttestét. Egy évvel ezelőtt ugyanis egy alpinista a Mount Everesten holttestet talált, amelyen nem volt pehellyel bélelt mellény. Így nem tartják kizártnak, hogy Irvine földi maradványairól lehet szó, mivel 1924-ben még nem létezett pehellyel bélelt ruha, s a 37 éves Mallory és a 22 éves Irvine ruházata egyaránt vászonból és gyapotból készült.

Nepálban díszpolgárrá avatták Hillaryt/sport/x-mag/himalaja/20030529nepalban.htmlJubileum a Mount Everesten/sport/x-mag/himalaja/20030520jubileum.html