Vágólapra másolva!
Pécs ad otthont a világ legerősebb emberei kontinens-csapatvilágbajnokságának, melyet első alkalommal július 10-én rendeznek meg - jelentette be Fekete László főszervező pénteken a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

"Még sohasem volt példa arra, hogy a földkerekség legerősebb emberei nem országaik képviselőiként, hanem különböző régiós csapatokba tömörülve mérkőzzenek meg" - mondta Fekete László, aki mint a közép-európai együttes kapitánya Mészáros Tibor és az osztrák Bernd Keschbauer társaságában maga is indul a versenyen.

Szavai szerint rajtuk kívül a háromtagú csapatokból összesen öt nevezett az erőpróbára; a Benelux, az ibériai, a skandináv, a balti, valamint a világcsapatot mind kiváló, tapasztalt és a közönség által kedvelt versenyzők alkotják.

A nemzetközi szövetség által kiírt versenyszámokról elmondta: a programban golyórakás (150-210 kg), vegyes súlyok cipelése (110-300 kg), farönknyomás (125 kg-tól), söröshordók emelése (800 kg-tól), gumiköpeny forgatása (350 kg), valamint súlyok lépcsőn való cipelése (300, 350 kg) szerepel.

Fekete László reményét fejezte ki, hogy a tavaly, szintén Pécsett rendezett erősember-találkozóhoz hasonlóan a résztvevőket idén is telt ház fogadja majd a városi sportcsarnokban, ahol együttesének célja a négy közé jutás lesz.

Hozzátette: rekordkísérlet nem várható, de személy szerint a közeljövőben megpróbálja megdönteni a golyóemelésben 2003-ban felállított világcsúcsát, és a 232,5 kilogrammot túlszárnyalva egy 240 kilogrammos kőgolyót rakna fel egy állványra.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 46 éves, 192 centiméter magas és 162 kilogramm súlyú Fekete László 16 éve foglalkozik a sportággal, és erre a versenyre is kemény edzésekkel, napi összesen 70-80 tonna súly mozgatásával készült.

Fekete László doppingvizsgálatot kért maga ellen, hogy kétség se férhessen teljesítményének, eredményeinek "tisztaságához". Ezt az arra hivatott szakemberek a pécsi erőpróba keretében végzik el.

"A fizikára esküdtem fel, nem a kémiára, (...) étrendemben továbbra is maradnak a természetes táplálékok, úgy mint a sonka vöröshagymával" - jegyezte meg a sportoló.