Vágólapra másolva!
Lezárult a nevezés, így immár bizonyos: 15 nemzet 56 lovasa és 70 ló vesz részt a díjlovagló Világkupa magyarországi fordulójában. A kaposvári Pannon Lovas Akadémián péntektől vasárnapig közel négymillió forint összdíjazással rendezik az év egyik legnagyobb lovasversenyét, és a szervezőket is meglepte, hogy ezúttal ennyien eljönnek hazánkba. Eddig ugyanis 45 ló indulása volt a rekord...

"Ez már a 17. kaposvári Világkupa-viadal, és szerencsére nagyon jó a hírünk szerte a világban, ráadásul az uniós tagságunknak köszönhetően ma már sokkal könnyebben eljuthatnak hozzánk a lovasok" - fogalmazott a Világkupa keddi sajtótájékoztatóján a szervezőbizottság elnöke, Hafner József. Dallos Beáta versenyigazgató hozzátette: "Idén nem csak a mennyiség, hanem a minőség szempontjából is óriásit lép előre a verseny, hiszen olyan lovasok állnak majd rajthoz, akiket még soha nem látott a magyar közönség." A sok kiváló sportoló közül a legnagyobb név Isabell Werth. A német klasszis háromszoros olimpiai bajnok: Barcelonában csapatban, Atlantában pedig egyéniben és csapatban is aranyérmes volt, ezen kívül többszörös világ- és Európa-bajnok.

Természetesen a külföldi indulók mellett szinte a teljes magyar élvonal is szerencsét próbál a háromnapos viadalon. Az idei magyar bajnok Szeicz Erika és Furmint nevű lova, valamint a tavalyi ob-győztes Dallos Zsófia, Leonardo páros egyaránt megpróbálkozik a bravúrral, vagyis azzal, hogy bejusson a vasárnapi döntőbe. A korábbi válogatott Kövy András a somogyi színek képviseletében két lóval is szerepel.

A nagy indulói létszám miatt pénteken és szombaton reggel 7 órától, vasárnap 8-kor kezdődik a napi program, és a korábban megszokott hat versenyszám helyett hetet nézhetnek végig az érdeklődők. A nagy létszám miatt ugyanis vigaszversenyt is műsorba iktattak a házigazdák.

A verseny programja:

péntek:
07.00: Szent György-díj
14.00: Intermediaire II. feladat

szombat:
07.00: Intermediaire I. feladat
16.00: Nagydíj

vasárnap:
08.00: Vigaszverseny
11.00: Intermediaire I. kűr
14.00: Nagydíj kűr - világkupa-minősítő

Fábik Tibor