Ősidőkről mesél a regölyi nomád tábor

Kevés embert találni, aki a 38 fokos, rekkenő hőségben vízpart helyett a mezőt választja. Az időjárással persze nem lehet versenybe szállni, így nem is változtattuk meg hónapokkal előre leszervezett programunkat, amelyet július utolsó hétvégéjére Regölybe terveztünk.

Sokat hallottunk már erről a kis Tolna megyei településről, amely Tamási és Szekszárd között, egy dombokkal körülvett kis völgyben fekszik. A Kapos és a Koppány folyó közötti falu 1400 lakost számlál, itt ismeri is mindenki Cziráki Viktort, akit többen megszállottnak, a rosszmájúak bolondnak tartanak. Persze aki még nem járt nála, nem tudhatja, mi is folyik az ő "kis" nyolchektáros birtokán.

Péntek éjjel érkezünk, motorosok vezetnek fel bennünket, mert Regölyig még csak-csak megtalálja az ember az utat, utána viszont még nappali világosságban is megszenvedne a temető mellett keletnek induló földes úton. Két kapun is keresztülvergődünk, az első a birtok, a másik már a "lakott rész" határa.

Sötétben fel sem fogjuk, milyen helyre érkeztünk, villany sehol, a gyér zseblámpa fényében nézegetjük a házigazdánk által kínált szálláslehetőségeket. Sajnos vagyunk annyira kényelmesek, hogy a saját sátrunkat választjuk, noha várna ránk az újkőkori paticsfalú háztól kezdve a rézkori házon át a paleo-szibériai jurtáig minden. Útitársaink nem voltak ennyire válogatósak...

Este tűzgyújtás (szalonna- és hússütéssel), amely szent dolog, még papír sem kerülhet bele - szenvedünk is eleget, mire anélkül lángot csikarunk ki a száraz szénából, illetve fakéregből.

A szombat reggeli napfényben viszont már minden más. Végeláthatatlan zöld mező, amelynek közepén egy kis dombon áll a tábor, hűs fákkal övezve. Körös-körül a tolnai (pannon) dombok, a telep egyik felében a legelésző, ősi vérvonalú ménes, a másik, keleti szegletben a gémeskút és egy kis tavacska, illetve a pásztorszállás mellett legelésző kecskenyáj, Jánoska, a rackajuh felügyeletével.

Viktor jurtában él, a télen-nyáron használható lakás három éve készült el. Bent szaunához hasonlító a hőség napközben, de bekukkantunk, szigorúan a régi szokásoknak megfelelő viselkedéssel. A nők a vezér bal, a férfiak a jobb keze felől ülnek (a rangunknak megfelelő sorrendben - amelyet ezúttal a véletlen irányít), azaz a bejáratnál a gyengébbik nem jobbra tart - cél a "konyhaedények" -, a férfiak az ellentétes oldalon, a fegyverekkel szegélyezett térfélen foglalnak helyet.

Nézze meg képgalériánkat!

Mivel a falu egy hatalmas kiterjedésű, késő bronzkori, majd később kelta földvárra épült, sok a régészeti kincs. Ahogy Viktor állítja, a terület hosszú évezredeken keresztül szolgált lakóhelyül az embereknek, kultúrák sokasága halmozódott egymásra.

A nyolc hektárt két folyócska öleli körül, a 38 fokos nappali hőmérséklet arra inspirál bennünket, hogy megmártózzunk a Kaposban, amely méretéhez képest (5 méter széles, s mindössze 1 méter mély) kifejezetten sebes folyású. Késő délután ízelítőt kaptunk házigazdánk lovasíjász-tudományából is.

A hely 1982 óta kísérleti régészeti telepként működik, amelyet inkább neveznénk életmód-rekonstrukciónak. Bármikor látogatható (ottjártunkkor a tamási televízió forgatócsoportja érkezett), nyáron táborokat is szerveznek, amelyben a gyerekek nomád körülmények között ismerhetik meg az ősi tűzgyújtás fortélyától kezdve a kerámiakészítésen át az íjászatig őseink életét.

Ha a modern kor gyermekeként életünket nem is biztos, hogy itt képzelnénk el hosszú távon, a hely szelleme, nyugalma és természetközelisége megérint - biztos, hogy visszatérünk ide máskor is. Ha másért nem, hogy halljuk, miként regöl nekünk Regöly a múlt emlékeiről.

Pincési László