Vágólapra másolva!

Az Avon idén nem szponzorál

2002. február 13. 16:17

Az őszi Avon-futógálán, amelyen csak hölgyek indulhattak, 17 700-an vettek részt; jóval többen, mint eddig valaha bármelyik magyarországi futóversenyen. A tisztánlátás végett: már a 13 ezer fős indulói létszám is rekord lett volna. A gála sikere minden előzetes várakozást felülmúlt, a kozmetikai világcég azonban idén már nem adja hozzá a nevét és a pénzét.

Mindez egy komoly gond a sok közül, amelyekkel a legjelentősebb hazai futóversenyeket szervező Budapest Sportirodának (BSI) szembesülnie kell. "Nagyon sajnáljuk, hogy az Avon így döntött" - mondja Kocsis Árpád, a BSI vezetője. "Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy az indulók számára készített 18 ezer póló és érem, valamint az ajándék sampon együttesen hozzávetőleg 25 millió forintjába került a cégnek. Ez a mai magyar marketingpiacon nem kis összeg, de az Avon évente ennek sokszorosát költi el" - teszi hozzá Kocsis. Aki azt sem felejti megemlíteni, hogy a cég nem csak adott, kapott is: "Rengeteg televíziós csatorna jött ki az eseményre. A célban két miniszter, Dávid Ibolya és Deutsch Tamás tartotta a cég piros szalagját, amit a világcsúcstartó kenyai Ndereba szakított át. Kell ennél jobb reklám?"

A Budapest Sportiroda 2001. évi tizenöt rendezvényén közel hetvenezren álltak rajthoz, ami az előző évekhez képest jelentős előrelépés. "Öt-hat évvel ezelőtt a mostanihoz képest harmad-feleennyien indultak futóversenyeken, de azóta nagyot változott a világ" - szögezi le Kocsis. - "A női futógálát már említettem, de a Kaiser's-Plus Budapest Maraton és futófesztivál távjain együtt több mint 11 ezren vettek részt, a Matáv Vivicittán nyolcezren. S nem kizárólag magán a futóversenyen van a hangsúly, ezek a rendezvények ma már társadalmi, családi események. Aki eljön, amellett, hogy lefutja a maga 3, 8 vagy éppen 42 kilométerét, szétnézhet az életmód utcában, koncerten van, előadóművészeket lát. S hozza magával a hozzátartozóját, aki nem feltétlenül fut, csak szurkol, de jól érzi magát, s legközelebb talán már ő is ott lesz a rajtvonalnál."

Ahol egyre több a külföldről érkező futó, de nem véletlenül. "Amint az élet más területein is, itt is csak a minőséget szabad adni" - állítja a Budapest Sportiroda vezetője. - "A nemzetközi gyakorlatban kialakult, hogy mi az, ami elengedhetetlen. S ha nivótlan az esemény, nem jönnek el az indulók. New York vagy Berlin fantasztikus nagy maratoni versenyeket rendez, 30-40 ezer indulóval. Percenként három-négyszáz futó lép át a célvonalon, de rájuk a célban úgymond nem lehet odafigyelni. Nálunk viszont a helyi műsorközlő leolvassa a rajtszámot, és mondja, hogy Hello, Mr. John Smith Londonból!, s az illető elolvad a gyönyörűségtől. Mert ez az euforikus másodperc, amikor áthalad a célvonalon, kizárólag az övé. S fontos, hogy a futó érezze, minden miatta van. A póló és az érem mellé nyomtatott eredménylistát, s egy olyan oklevelet kap, amelyen rajta van a róla a célba érkezéskor készült fotó. Ha New Yorkban fut, akkor egy ilyen képet 20 dollárért vehet. S még egy példa: a rajt sem merül ki abban, hogy eldörren egy pisztoly, és kész. Ennek is meg kell adni a módját, a zenét, a körítést, hiszen mindig van olyan, akinek ez az első rajtja, erre a versenyre készült hosszú ideje. De nem szégyelljük, hogy mi is veszünk át jó ötleteket. Ilyen például az, hogy a hosszabb versenyek rajtjánál kitesszük a táblákat, milyen időeredményekkel hova álljanak. Van, aki persze odafurakodik az első sorba és félrelöki az elit futókat is, de a nagy többség a helyéről indul. Mert tisztában van azzal, hogy ha nála sokkal jobbakkal akarja tartani a tempót, akkor hamarosan kiköpi a tüdejét. S most már arra is egyre jobban sikerül rávenni az indulókat, hogy ne az utolsó pillanatban nevezzenek, hanem előre, megkönnyítve így a mi dolgunkat. Meglepő, de ma már az indulóink 70 százaléka, de van, amikor 90, előre leadja a nevezését. A magyar futók egyértelműen felnőttek a nyugati színvonalhoz."

S a magyar futóversenyek is. A talán legelismertebb szaklap, a Runners World újságírói szavaztak a tavalyi év legjobb maraton versenyeiről. Ebben a versenyben London nyert, a második-harmadik helyen holtversenyben Berlin és New York végzett. Ám a szavazatot kapott 24 város között Budapest is szerepelt. Arról, hogy hova lehet előre lépni, Kocsis Árpád a következőképpen vélekedik: "A legnagyobb versenyekhez nem tudunk felzárkózni, mert általános tapasztalat, hogy a futók 70-90 százaléka hazai induló. Mi kis ország vagyunk, nálunk értelemszerűen eleve nincs annyi maratoni futó, mint az Egyesült Államokban, Angliában vagy Németországban. Mi Bécs nagyságrendjét céloztuk meg, azt, hogy öt év múlva a Budapest Maratonon öt-hatezren induljanak."

A számolás amúgy trükkös dolog. A stockholmi maraton minden évben hozzávetőleg 14 ezer fős indulói létszámmal kerül be a köztudatba, de célba átlagban csak kilencezren érnek be. Ami viszont nem jelenti azt, hogy ötezren feladják. A titok nyitja, hogy aki regisztráltatja magát, azt már indulónak számítják. "Tavaly hozzánk 3300 nevezési lap futott be, végül 2600-an álltak rajthoz. Marokkóból például minden évben érkezik hozzánk 50-100 jelentkezés, de marokkói futó még egy sem indult. Az a helyzet, hogy ők valójában csak azért töltik ki a nevezési lapot, mert így szeretnének magyar vízumhoz jutni..." - mondja Kocsis. Akitől azt is megtudjuk, hogy a nagy számok mellett a nagy nevek bűvöletében sem él: "Ahhoz, hogy a Budapest Maratont 2 óra 10 perc alatti idővel nyerjék - ami nem világszenzáció, de tisztességes időeredmény -, ahhoz 20-25 millió forintra lenne szükség. Az elitbe tartozó versenyzők 10 ezer dollár rajtpénz alatt szóba sem állnak velünk, s hogy jó idővel nyerjen valaki, ahhoz 3-4 ilyen kaliberű indulót kellene szerződtetni. A belgrádiak négy éve, átszámítva 26 millió forintot költöttek arra, hogy a végén elmondhassák, náluk 2:12 alatti idővel nyert az első helyezett. De mi hiába áldoznánk be nagy összeget, hiába jönne össze akármilyen nagy mezőny, a média érdeklődése ilyen mértékben nem emelkedne. Így aztán a versenyt sem lehetne eladni a szponzoroknak. S mi ebben a körforgásban élünk."

Fábik Tibor