Szerelmi bájparfüm klimaxon túliaknak

Vágólapra másolva!
Felhevíti az idősebb párok szenvedélyét egy vegyszer, amelyet fiatal nők izzadtságából vontak ki - derítette ki két amerikai kutatónő. A szerelmi bájparfümöt majdnem ötven idős hölgyön tesztelték.
Vágólapra másolva!

Azok az idősebb nők, aki a Feromon 10:13 néven említett anyagot parfümben használták, több szenvedélyt és közeledést tapasztaltak partnereiknél.

Mint arról Joan Friebely és Susan Rako, a Harvard, illetve a Massachussetts egyetem kutatói a New Scientist című tudományos folyóirat legújabb számában beszámoltak, összesen negyvennégy - a klimaxon túl lévő - nővel kísérleteztek. A csoport fele olyan kölnit használt, amelyben az említett anyag volt, a másik felének illatszerébe pedig nem tettek ilyet, s mindannyian naplót vezettek hat héten át.

A feromonos kölnit használók majdnem fele: negyvenegy százaléka számolt be arról, hogy partnere szenvedélyesebbé vált, míg a másik csoportból csupán tizennégy nő érzékelt ilyen változást.

A feromonok a levegőben szálló vegyületek, amelyek a kibocsátó test szexuális vonzerejéről tudósítanak, és amelyeket a szaglás ismer fel. A fiatal nők izzadtságából kivont feromonokat használva idősebb párok szerelmi élete kaphat tehát új erőre.

A kísérletben szereplő feromon összetételét felfedezője (Winnifred Cutler biológus) egyelőre titokban tartja mindaddig, amíg az intézet, amelynek dolgozik - a női wellness kutatásával foglalkozó, Chester Springsben lévő Athena intézet - nem szerzi meg a felfedezés védelmét biztosító szabadalmakat - írta a New Scientist.