Szex extrém helyeken

Vágólapra másolva!
A németek a leghagyományosabb szexhelyet szeretik a leginkább: a Lisa című folyóirat felmérése szerint a 498 megkérdezett férfi és nő 94 százaléka ágyban tartja pásztoróráit, de 83 százalék kedveli a nappaliban álló díványt is, 81 százalék pedig a fürdőszobát sem veti meg.  A természet lágy öle főleg keleten menő.
Vágólapra másolva!

A majd félezer megkérdezett német sokszor csupán kényelmi szempontokból nem változtat a megszokott légyott-helyszíneken. Az ágy annyira kézenfekvő megoldás, hogy a többség nem is áll neki kísérletezni - főleg, ami az egykori NSZK németeit illeti. A keleti oldalon több olyan válaszadóra is bukkantak, aki lelkesedik a természet lágy öle iránt is.

A 20 és 49 év közötti megkérdezettek válaszaiból az is kiderült, az egykori Kelet-Németországban az emberek jobban szeretnek kísérletezni: míg a volt Nyugat-Németországban 58 százalék élvezi a szabad természetben gyakorolt szexet, addig a keletnémetek 75 százaléka tartja az erdőt-mezőt alkalmasnak ilyesmire.

A németek 83 százaléka nem köti időhöz, órarendhez a szexet, hanem szabad folyást enged ösztöneinek. A megkérdezettek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy nem tud szabadulni bizonyos helyekhez kötődő "szexi emlékektől". Jó negyedüknél azonban a megszokás az úr: nem sokat töprengenek azon, hogy melyik helyen miért tartanak pásztorórát. A jelszó: "Mindig itt szoktuk csinálni!"