Miért füllentenek a nők?

Vágólapra másolva!
Habár a hazugságot bűnnek tartjuk, ez mégsem akadályozza meg az embereket, hogy valótlant állítsanak, legyen az ártatlan kis füllentés vagy súlyos  következményekkel járó hazugság. S hogy melyek azok a szituációk, amikor csak egy kis női lódításról van szó, a következőkből kiderül.
Vágólapra másolva!

Nincs ebben semmi meglepetés, hiszen mindkét nem tagjai egyformán hazudnak, egyszerűen csak különbözőképpen teszik, és gyakran különböző okok miatt.

Biztonsággal állíthatjuk, hogy a nők nagyobb figyelmet tulajdonítanak a részleteknek. Tegyük fel, hogy egy pár megnéz egy romantikus filmet. A nő hosszasan képes beszélni a filmben szereplő pár érzéseiről, a saját érzéseiről, amit a film váltott ki, a jelmezekről, hogy az egyes hátterek milyen jól illeszkedtek az alkotás mondandójához. Ezzel szemben a férfi legfeljebb annyit mond, hogy nem volt rossz a film és hogy milyen jó kis csaj volt a női főszereplő.

Ugyanez a helyzet, ha az előző együtt töltött szenvedélyes éjszaka kerül szóba. Amíg egy férfi legfeljebb azt mondja barátainak, hogy "tényleg jól megdöngettem", addig egy nő képes a legapróbb részletekig felidézni a történéseket: az előjátéktól kezdve az aktuson át egészen odáig, hogy másnap reggel milyen jó volt hozzábújni partneréhez.

Ez is mutatja, hogy a nők sokkal analitikusabbak, jobban odafigyelnek az apró részletekre. Ezért lehetséges, hogy, amikor az ártatlan hazugságokra kerül sor, a nők a kis hazugságokat gondosan kidolgozott meseként tudják tálalni.

Ez az odafigyelés a részeltekre teszi a nőket jobb hazudozóvá, és megfordítva is igaz, vagyis ebből adódóan sokkal hamarabb kapnak egy férfit hazugságon. És még ha egy férfi gyanakszik is, nem biztos, hogy eligazodik a részletek útvesztőiben. De miért is hazudhat egy nő a partnerének?

Hogy jobban érezze magát a férfi

Ha egy férfi egy hazugságvizsgálót tudna szíjazni barátnőjére, valószínűleg a következő kérdésekre adandó válaszoknál lengne ki a mutató igazán: "Én vagyok a legjobb az ágyban?", "Láttál már szebbet és ingerlőbbet, mint a közös barátunk?", "Mindig van orgazmusod, amikor azt mondod, hogy igen?".
Ezek a kérdések megfelelnek annak, amikor egy nő kérdezi: "Nem látszom kövérnek ebben a nadrágban?", "Biztos hogy tetszik az új frizurám?", vagy "Fel fogsz hívni holnap?".

Nos, ezekre akármennyire is őszinték vagyunk, nem fogunk a teljes igazságnak megfelelően válaszolni, főleg hogy ha látjuk, tudjuk a valóságot. Azt fogjuk válaszolni, amit partnerünk hallani akar, mégpedig azért, mert az igazság fáj. Ezek az ártatlan hazugságok nem ártanak senkinek, sőt ha valaki annyira bizonytalan magában, hogy ilyen jellegű megerősítésre van szüksége, akkor meg épp abban reménykedik, hogy pozitív választ hall, nem pedig a teljes igazságot. Vagyis ezek a füllentések a partner önbizalmát hivatottak helyre állítani.