Elvágyódás két részben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Már csak egy év lesz hátra az évezredből, amikor Bozsik Yvette új bemutatója után felcsattan a taps. "Nem tudom, hogy ez-e az a darab, amelyre olyan nagyon készültem, de biztos, hogy ez ebben az évben az igazi nagy premierem" – mondta a rendező-koreográfus reggel fél tízkor egy cappuccino mellett a Kamra büféjében, amely ilyenkor egész más képet mutat, mint este, előadás előtt. Technikusok nyüzsgése, színészek, táncosok készülődése, munkaszag, kávéillat és dohányfüst a levegőben.

"Nincs benne semmi próza" – szögezte le gyorsan Bozsik Yvette. – "A 20-as, 30-as évek dalai adják a zenei vezérmotívumot, de nincsen ének sem, playbackre tátognak a színészek. Minden egyes dalnak van története, ezt egy-egy színész adja elő, a táncosok pedig táncolnak, mint ahogy az a kabarékban szokás volt."

Mennyire új ez a feladat, színészeket irányítani?

"Az nem új, hogy színészekkel dolgozom, mert ilyen kamikaze dolgokat csináltam már régebben is, de ilyen sok színésszel még sosem, ilyen szempontból ez újdonság. Majd meglátjuk, hogy milyen lesz az eredmény. Szeretek színészekkel dolgozni, mert nagyon nehéz, az ember sokat idegeskedik. A táncosok sokkal szorgalmasabbak, alázatosabbak, csendesebbek. Mindenkit meg kellett tanítani táncolni, nagyon komoly táncos feladataik vannak a színészeknek is. Elég nehéz próbafolyamaton mentünk keresztül."

Mi a tapasztalata, a prózai színészek vevők erre a műfajra?

"Ezt tőlük kellene megkérdezni. Jól elnevetgélünk. Itt sok szabadság van, persze kötöttségekkel együtt. Beletehet az ember egy csomó humort, bohóckodást, amit máskor sokszor nem lehet."

Nehéz összekapcsolni a két szakmát?

"Nem, abszolút üdítő. Én szeretek megismerni más embereket, és azt gondolom, jól hat a két műfaj egymásra. Eleve nagyon fontos az én darabjaimban – és ebben különösen –, hogy erős karakterek, erős arcok szerepeljenek. Ezenkívül a groteszket nem mindegyik táncossal tudom megjeleníteni."

A klasszikus filmhez, a musicalhez van köze az előadásnak?

"Nincsen. Imádom egyébként, a filmet nagyon sokszor láttam, és amikor elkezdtem csinálni a darabot, meg is néztem egyszer, de nincs hozzá köze az előadásnak. Talán az első jelenet kicsit utal rá, de ezek inkább csak kikacsintgatások, pici gesztusok."

Miről szól az ön Kabaréja?

"Ez egy szomorú darab lesz. Az első felvonás szerkezetében hasonlít a filmhez, vidámabb, a második már szomorkásabb, az elmúlásról szól, és egy csomó minden benne van a 20-as, 30-as évek hangulatából, és a német heroizmus, az elvágyódás, a romantika, és az, amit most érzünk, 2000 előtt, az a fajta furcsa érzés, hogy… Én például szeretnék erről a Földről elmenni valahová, nem tudom, a Holdra… A második részben a táncosok, színészek valami furcsa helyen kerülnek végül össze. Ez egyfajta pozitív kicsengést ad a darabnak, de mindenképpen szomorkás felhanggal. A kabaréban ez mindig benne volt, megmutatta a társadalmi problémákat, szatirikusan mindig rámutatott dolgokra. Ezt próbáltam a darabban követni, legyen benne groteszk, legyen benne humor – persze fekete humor inkább – és az egész élet, az elmúlás, a halál, a nevetés, a sírás, mindennapos emberi érzések. Most már ott tartunk, hogy Toulouse-Lautrec világát juttatja eszembe, és ez azt jelenti, hogy a helyén van."

Gondolja, hogy annyira súlyos a helyzet, mint a 20-as években volt?

"Lehet, hogy még súlyosabb. Én háború előtti hangulatot érzek. Remélem, hogy nem lesz, de harmadik világháborús érzésem van. Persze ez lehet 2000 miatt is, a jóslatok miatt. Század vége van, és ez a halált, az elmúlást juttatja eszembe, nem semmi dolog ilyet megélni, azt hiszem. Akkor lenne igazán aktuális ez a darab, ha pont 2000-ben lenne a bemutatója."

Ezért tette a bemutatót december 31-ére?

"Inkább azért, mert sosem tudtam, mit csináljak szilveszterkor. Ilyenkor mindig probléma volt a program tervezése, kényszeredetten, fázva kell menni valahova. Szerettem volna életemben először egy fantasztikus szilvesztert. De passzol a darabhoz, egy Sztravinszkij-est nem igazán lett volna ekkorra való."

Honnan jött a Kabaré ötlete?

"Fél évvel ezelőtt Bécsben egy boltban megszólalt egy zene, olyan hatással volt rám, hogy tudtam, ebből csinálnom kell valamit. Fogalmam sem volt, hogy kabaré lesz belőle, de ez egy sorsszerű találkozás volt a Pallas Orchestrával. Ehhez jött hozzá a többi zene: egy kis Kurt Weill, egy kis Marlene Dietrich, végül egy kis Schubert és Csajkovszkij, amikor már összeállt a darab lassan. A másik szándékom az volt, hogy ne buta módon vagy hülyén szórakoztassunk, mint ahogy a legtöbbször történik Magyarországon. Szerettem volna egy olyan előadást csinálni, ami a közönségnek pozitív élményt nyújt. Színházban az ember nem érzi azt, amit moziban gyakran, hogy ťde jó, hogy eljöttem!Ť Unatkozom vagy rossz kedvem lesz, ami nem baj, nálam sem egyfolytában nevetünk, de azt szeretném, hogy azt mondják: ťJaj de jó, hogy eljöttünk ide!Ť Olyan előadás legyen, ahova jó kedvvel jönnek, jó kedvvel távoznak, de hatott is rájuk, az agyukra, a szívükre."

Ez általános igény manapság.

"Nálam mindenképpen. Sokszor azért csinálok darabot, hogy én is szórakozzak. Csinálhat az ember reális színházat, amiben benne van a mindennapi élet, de én nem azt akarom megmutatni, ami az utcán van, hanem inkább kiutat belőle. Ezért ez az alcíme: elvágyódás két részben."

A Kabaré bemutatója 1998. december 31-én 20 órakor lesz a budapesti Kamra színpadán.

Az előadás ismertetője

Egy korábbi interjú Bozsik Yvette-tel




Ajánló:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!