Az elveszett levél <br/>

Ion Luca Caragiale komédiája a Katona József Színház repertoárján.

"... a vígjátékíró azt a világot, amelyben az embernek elmegy a kedve a nevetéstől, olyan színpadi világgá változtatja, amelyen mulat ? gyakran csak ő egymaga... Így aztán a komédiázás gyanús, helyzetünktől méltatlan dolognak tetszhet. Meglehet, hogy egyedül a komédiázás méltó mai helyzetünkhöz. Aki kétségbeesik, elveszti a fejét; aki vígjátékot ír, annak szüksége van a fejére." (Dürrenmatt)

Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél

Komédia két részben

Stefan Tipatescu - Máté Gábor; Agamemnon Dandanache - Horváth József; Zaharia Trahanache - Ujlaki Dénes; Tache Farfuridi - Stohl András; Iordache Branzovenescu - Elek Ferenc; Nae Catavencu - Rába Roland; Ionescu - Rajkai Zoltán; Popescu - Kocsis Gergő fh.; Dudu Pristanda - Tóth Zoltán; Részeges polgár - Hollósi Frigyes; Zoe Trahanache - Bertalan Ágnes; Titkárnő - Tóth Anita. Továbbá: Fekete Ernő, Morvay Imre, Nagy Lajos, Schramek Géza mv., Somody Kálmán m. v.

Fordította: Bodor Ádám. Rendezte: Zsámbéki Gábor. Díszlet: Khell Csörsz m. v. Jelmez: Szakács Györgyi m. v. Bábok: Szabó C. Mária. Koreográfus: Kadala Petra. Zene: Sáry László. Világítás: Gothár Péter.

Az elveszett levél

A Katona József Színház színészeinek lendülete is éppolyan töretlen, mint a darab ritmusa. Újlaki Dénes, Stohl, András, Máté Gábor, Hollósi Frigyes játékkedve megmaradt a réginek, és színvonala változatlanul magával ragadó. Pár ?újonc" is bekerült a társulatba, olyanok, mint Elek Ferenc, Tóth Anita, akik a színészi gárda professzionalizmusát csak tovább duzzasztják.

A történet ismerős lehet bárkinek, aki napilapot olvas vagy tévét néz. Csak a nevek mások - itt nem bizonyos Bill és Monica a főhős. De ugyanúgy fény derül egy kapcsolatra (a választások előtt pár nappal), amit az érintettek megpróbálnak eltussolni vagy nem elhinni, illetve felhasználni saját politikai céljaik érdekében. Az elnök felesége viszonyt folytat a megye prefektusával, és egy szerelmi vallomást tartalmazó levél eltűnik. Ezt a levelet keresik az áldozatok, titkolnák a ellenzék elől, és bár mindenki tud róla, sikerül mégis nyertesen kikecmeregni a vádak, a kínos helyzet és a gyönyörű feleség szoknyája alól.
A karakterek, mint ahogy ez lenni szokott, egy-egy archetípust mutatnak be. Felsorakozik a sorban a hatalmával visszaélő prefektus és a számító, de hebehurgya ügyvéd, aki mellesleg lapkiadó, így az ő kezében is van adu ász. Megjelenik az a bizonyos ?lyukat beszél a hasamba" típusú arrogáns képviselő, aki azt sem tudja, mit beszél, és mellesleg az is kiderül, hogy kinek az oldalán áll jelenleg a rendőrség.

Mit találunk ezen humorosnak? Talán a szereplők vakságát és esendőségét? Vagy a lényünkből fakadó gyarlóságot? A szereplők trivialitása meddő helyzetet teremt, amelynek megoldása csak egy, a jóra érzékeny és objektív néző számára halmozottan életképtelen szituáció lehet. Az, hogy ezen nevetni tudunk, az író zsenialitása.