A Zugszínház egy évek óta együtt játszó társulat, akik képesek minden kötöttség nélkül hozzányúlni egy darabhoz, kihámozva azt a mondanivalót, ami a rendezőhöz, Hollós Péterhez és hozzájuk a legközelebb áll. Maguk mögött hagyták az Arany-fordítást és a könnyebben mondható Eörsit vették elő. Meglepően sok motívumot hagytak ki - a Rosencrantz és Guildenstern-vonalat, Horatiót, Fortinbrast stb. -, és nem kifejezetten a dráma konfliktusait igyekeznek megjeleníteni, hanem Hamlet sors-viselését és a színház erejét.
Egy pici térben, kellékek nélkül a színészeknek olyan erős jelenlétre van szükség, hogy a néző, akinek az orra előtt folyik az előadás, ne érezze falsnak a játékot. Ha a színész egy pillanatra is kiesik a szerepéből, nyomban lelepleződik, viszont ettől a közelségtől tud felejthetetlen lenni. Az előadás azt próbálja visszaadni, amit Claudius él meg, amikor rút bűnét látja a színpadon. A színház és a néző igazi találkozását. Hatni akar, de nem a századvégi hatásvadász eszközökkel, hanem játékának erejével. Épp ezért az előadás kiemelt gondolata: "Nem egy bűnözőről hallottam, hogy a színház annyira feldúlta a művészet erejével a lelke legmélyéig, hogy azonnal világgá kürtölte gaztetteit."
Annak ellenére, hogy mindenki ismeri a cselekményt, a Zugszínház azt a gyermekkori élményt hozza vissza, mikor tudtuk a mese végét, mégis abban reménykedtünk, hogy most talán sikerül a főhősnek elérnie célját.
-doda-
További előadások: május 16., 21., 30., június 6.
Shakespeare: Hamlet
Rendező: Hollós Péter
Szereplők: Keleti András, Mézes Csaba, Funk Iván, Bondor Zsuzsa, Nemec Melinda, Miklós Marcell, Nagy Éva, Bódog Gábor
(Az idei Alternatív Színházi Szemle legjobb előadása)