Üzenet tizennyolc éven felülieknek<br/>

Vágólapra másolva!
A Népi rablét óta keserűen tudjuk, kik vagyunk. Pintér Béla ezúttal csak színészként vesz részt a magyarságfelfedezés harmadik epizódjaként megjelölhető Üzenet innen ide című játékban a Szkéné Színházban.
Vágólapra másolva!

Volt már egy Népi rablét, amibe belepirultunk, mert a szereplői annyira "parasztok", mint az állítólagos nagy magyar átlag. Majd megint fogtuk a fejünket, hasunkat, szemünket (be), mert megérkezett a Szkénébe a Kórház, Bakony, a díjnyertes Népi rablét rendezőjének, Pintér Bélának az újabb rendezése, amely vészhelyzeti közelségből mutatta meg megint ezt a kutya-cudar életet - most a kórházi aspektusból. A legújabb előadás más, de mégis ugyanaz. Ráadásul betyármód korhatáros!



"Szex, hatalom, erőszak és big beat. Napjainkban játszódó történet, durva jelenetekkel." Színházi csemege, mi? Tényleg durva, de nem is jeleneteiben, mert bár folytonosan egymást hágó emberpárokat látunk, nem ezen vagyunk megdöbbenve, hanem azon, ahogy mindezt csinálják. Kelletlenül, hazudva, maguktól undorodva. Ezzel azt érik el, hogy a nézőtéren döntésképtelenül ülve pislogunk, nem tudva, hogy sírjunk vagy nevessünk.

Az egész színpadot egy állványzat tölti ki, ahol székek, kanapék, asztalok plakátmagányában különböző privát helyeken magánéletek rozsdásan karcolódnak. A szereplők vagy inkább résztvevők céltalanul, értelem és akarat nélküli véglényekként "búgnak, párzanak egy zsíros, mocskos ólban". Ahogy a figurák váltogatják helyüket a jelenetekben, úgy cserélnek párt, élettársat, és szinte mindegyikük szájából elhangoznak ugyanazok a kétségbeesett mondatok: "... miért kell úgy élnem, mint egy állat?" vagy "Egy kis boldogság tán nekem is jár, nem?"

Talán pont ezt a darabot kellene tizenévesekkel megnézetni, hogy látva a szexuális nyomort és csömört, próbálják azt elkerülni. Talán a rendező és író, Tamási Zoltán fejében is ez járhatott, és ezért is lett a címe Üzenet innen ide. Egy önmagához visszatérő bumerángszerű üzenet ez, amely nyomasztóbb, mint a nagymamák fölszaladt harisnyája. Esetleg ez az oka annak, hogy az előadás a premieren nem kapott tapsot. Vagy túl őszinte, vagy már túl sokszor megkaptuk a magunkét.

[doda]

Előadások: február 3. 20.00, február 4. 21.30

Tamási Zoltán: Üzenet innen ide
Ví/égjáték

Szereplők: Terhes Sándor, Balogh Margit, Bereczky Péter, Péterfy Borbála, Tamási Zoltán, Szabó Annie, Pintér Béla, Szemerédy Virág, Deák Tamás, Enyedi Éva, Felhőfi Kiss László, dr. Túróczky Szabolcs
Rendezte: Tamási Zoltán

Ajánló:

Az Artur oldalán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!