Mindig jó, ha egy reklámplakát körül felhajtás van. Különösen akkor, ha ez több izgalmas ínyencséggel párosul. A Thália Színház Régi Stúdiójában a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatával együtt, annak vendégművészeként érkezett a színésznőként tíz éve nem szereplő Dőry Virág. A magát inkább érdekesnek, mint tehetségesnek tartó színésznő sosem tűnt el végleg a színházi életből, csak más lámpák vetettek rá fényt. Jelmeztervezőként aratott sikereket az elmúlt évtizedben, a múlt évben a Zűrzavaros éjszaka és a Régi idők mozija című darabok jelmeztervéért kapott szakmai díjat, majd egész színházi tevékenységéért vehette át a Jászai Mari-díjat.
Visszatérését, amit ő próbálkozásnak nevezett, az Eurüdike című darabbal köszönthetjük.
Izgalom izgalom hátán, női mell Orfeusz hátán. Már a fent említett plakát is jelzi, hogy itt a testiség is színre kerül. A plakáton egy meztelen fiatal lány "feszül" az Eurüdike felirat alatt, de ellentétben a korábbi "cicis" plakátokkal, ahol hol ez, hol az fogta valakinek a mellét, itt a kék homály művészi koncepciót érvényesít, vagyis nem sérti a polgárok erkölcseit - vélekedett a kép esztétikai és erkölcsi értékeit elbíráló Önszabályozó Reklám Testület - ezért utcára kerülhetett, és vonzza nem csak a szemeket, de a nézőket is.
Jean Anouilh a huszadik század nagy realista írója, aki előszeretettel választott darabjai témájául már meglévő történeteket. Az Eurüdikénél sem volt másként, itt Orfeusz és Eurüdike lényét és történetének vázát tartotta meg és húzott rá huszadik századi atmoszférát és életérzést. Egy kihalt pályaudvaron játszódik a darab, ahol a két szerelmes, Orfeusz és Eurüdike találkozik és egymásba szeretnek. Az előadás a görög monda szerint halad, a szereplők végzetes szerelmén keresztül. Egymáséi lesznek, majd Orfeusz szerelme meghal, és ő bánatában csak játszik, csak játszik a lantján. Aki hallja énekét, annak szíve eltelik szerelemmel és boldogsággal, de elszorul Orfeusz szomorú sorsát látva. Orfeusz zenéje még az istenek szívét is meglágyítja, és így beléphet az alvilágba, hogy visszakapja szerelmét. Egy feltétellel: nem nézhet szerelmére, ameddig fel nem érnek az alvilágból a felszínre. A szerelmesnek nem sikerül legyőznie vágyát és rápillant a lányra, így elveszíti örökre. Ez történik most a színpadon is, csak egy resti "falai" között.
A Nagy Cecília által játszott Eurüdike a kívánatos utcalány és egy antidepresszánsokon élő tébolyult figurájára hasonlít, Orfeusz pedig egy búsuló, naiv gyerek. Körülöttük mindenki bűnös és aljas, és a világ gonoszsága magával rántja Eurüdikét, aki egy buszbalesetben meghal. A szerelmeseket merengve és rajongással néző utazó (az eredeti történetben maga Hádész) elvezeti Orfeuszt az örök időtlenségbe, ahol találkozhat Eurüdikével. Az előadáson a lány egy szál kabátban tér vissza halottaiból. Majd, amikor Orfeusz megfeledkezik a fogadalmáról és rápillant, a lány elárulja, megmutatva a meztelen igazságot, ki is ő valójában. Lehullik a lepel, kiderül a turpisság. Megtudunk mindent Eurüdike múltjáról, de magunkat már csak nagyon nehezen tudjuk az eredeti történet fonala mentén tartani, hiszen egy meztelen (és szerencsére szép) nő látványa, akárhogy is, kizökkentő hatású. Eurüdike meztelensége a végső megtisztulásról és a földi bűnöktől való megszabadulásról szól, amit sehogyan sem lehet összeegyeztetni a színésznő köldök-piercingjével.
[doda]
Jean Anouilh: Eurüdike
A Thália Színház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása
Előadások: február 13., 14., március 5., 6. 19.30
Szereplők: Ilyés Róbert, Balogh Tamás, Nagy Cecília, Dőry Virág, Szegezdi Róbert, Baj László, Megyeri Zoltán, Kató Balázs, Jankovics Péter, Pap Lujza, Hajdú Sándor, Köves Dóra, Szakály Aurél, Kiss Ernő, Kricsár Kamill
Rendező: Bagó Bertalan