A történet szereplői udvarhölgyek, szamurájok, szerzetesek és csavargók, egy császárnő, egy cinege és egyéb madarak, még maga a Hold is. A természeti képeket is felhasználó japán történetet a Bárka Színház színészeivel játszatta el Tim Carroll, akit a színház kért fel a rendezésre. Tim Carroll nem először jött Magyarországra, hiszen már járt a debreceni Csokonai Színház meghívására hazánkban, ahol megrendezte az Irtás című színdarabot, amely 1997-ben részt vett az Országos Színházi Találkozón mint az év kiemelkedő színpadi alkotása.
Az Angliában a Globe Színházban dolgozó Carroll vezetésével öt hét alatt született meg a bárkabeli előadás, mely ármánnyal és szerelemmel átszőtt szép, naiv mese, tele a világ szépségével, humorával és a színészek és a rendező őszinteségével.
Hogyan került kapcsolatba a magyar színjátszással, és milyen volt ez a találkozás?
Találkoztam egy magyar íróval, Határ Győzővel Angliában, akinek még sosem fordították angolra a darabjait. Én segítettem abban, hogy ez megtörténjen, és terveztem is, hogy színpadra viszem ezeket a darabokat Angliában. A magyar nagykövetségtől kértem segítséget, és ők intézték el a British Councilon keresztül, hogy két hétre Magyarországra jöjjek. Az első hetet Debrecenben töltöttem, ahova Lengyel György hívott rendezni egy előadást. Nem tudom, hogy mi vezette ebben az elhatározásában
Valószínűleg csak ösztönből dolgozott.
Milyen volt a tapasztalata a magyar színészekkel?
Nagyon erős benyomást tettek rám a magyar színészek Debrecenben és itt is, a Bárkában. Nagyszerű színészekkel dolgozhattam együtt, olyanokkal, akik felelősséget éreznek a munkájuk iránt. Főleg a bárkások olyan színészek, akik nem várnak arra, hogy a rendező mondja meg nekik, mit kell csinálniuk. Sok tapasztalatot gyűjtöttem arról, hogy miben különböznek a magyar színészek az angol színészektől, illetve mik azok a vonások, amikben hasonlóak. Nagyon kevés színész van Angliában, aki kizárólag a rendező utasításait várja. Mostanában divatos, hogy igazi csapatmunka folyik a színészek és a rendező között. Abból, amit a színészektől hallok, az a benyomásom, hogy Magyarországon nagy ellenállásba ütköznek, mert ők magukat egyenlő feleknek tekintik a rendezővel, de sokszor a rendező nem így gondolja, ezért konfrontálódnak.
Milyen volt a próbafolyamat a Bárkában?
Nehéz egy válaszba besűríteni öt hét tapasztalatát. Nagyon koncentrált volt a felkészülés ideje, hosszú órákat töltöttünk együtt, és sokat játszottunk.
Mesélne erről, mert azt hallottam, hogy két hétig nem is foglalkoztak a szöveggel.
Éppenséggel foglalkoztunk, csak kevésbé, mint ahogy azt a színészek várták. A játékosságra törekedtünk inkább. Nem megoldásokat kerestünk, hanem lehetőségeket.
Mesélne arról, hogyan találta meg ezt a színdarabot?
Dallasban egy antikváriumban akadtam rá egy könyvre, mely egy 26 darabból álló gyűjteményt foglal magában. A hazafelé vezető repülőúton beleolvastam, és azonnal elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan lehetne ebből színdarabot csinálni. Addigra, mire rájöttem, hogy ez egy bábjáték, és a leírt szöveg a narrátor szövege, beleszerettem a szövegbe. Elküldtem Peter Oswald drámaírónak, és megkérdeztem tőle, hogy tudna-e egy ilyan történetből verses drámát írni (azért választottam őt, mert ő ilyenket ír). Nagyon kevés téma alakítható át verses drámává, de ő azonnal visszaírt, hogy két hét múlva kész a darab. Kész is lett.
Most rendezi meg először?
Én igen, de a Londoni Nemzeti Színházban megrendezték már egyszer.
Foglalkozott keleti filozófiával, illetve a nó színházzal, mielőtt belekezdett a rendezésbe?
Egy kis ideig voltam Japánban, megismerkedtem a nó színházzal, a kabukival és a keleti filozófiával, de ebben az előadásban nincs olyan szándék, mely a kabuki gesztusokat felhasználná. Sokkal inkább az, hogy a keleti dolgokat olyan formában próbáljuk bemutatni, hogy mindez személyessé válhasson számunkra.
Mit mond Önnek a történet?
A szabadság és az érzelmek természetét és azt, hogy a saját érzelmeink hogyan jelenthetnek ránk veszélyt, gyönyörű képekben tárja fel a történet. Arról szól, hogy minden nap döntéseket kell hoznunk annak nagyságáról, hogy mennyit engedünk szabadságunknak és mennyit a rendnek és korlátozásnak. Azzal az örök érvényű kérdéssel is foglalkozik a darab, hogy mennyiben lehetséges az, hogy egy társadalom a szerelmen alapul, illetve az, hogy a félelmen.
Látva a díszletet, amely hídszerűen ível át két "part" között, kettéválasztva ezzel a nézőteret, arra gondoltam, hogy ez összeköttetés a keleti és nyugati világ között. Lehetséges ez?
Igen, így van. De nagyon veszélyes egy magyarázatot adni, mert az megfoszthatja a nézőket a szabadságuktól, hisz a néző feladata, hogy saját maga adjon választ az érzésein, benyomásain keresztül. A díszlet egyrészt jelenti valóban az átkötést Nyugat és Kelet között, másrészt pedig szimbolizálja az élet útját is. De ha maradunk ennél a híd-magyarázatnál, akkor azt is jelentheti, hogy a híd, amely átível valami fölött, megvéd minket attól, ami lent van, bármi legyen is az.
[doda]
Versekkel kártyázó szép hölgyek
Írta: Peter Oswald
Fordította: Nádasdy Ádám
Szereplők: Udvaros Dorottya, Mertz Tibor, Varga Gabriella, Szikszai Rémusz, Murányi Tünde, Gyabronka József, Kaszás Gergő, Vasvári Emese, Scherer Péter, Kőmíves Sándor, Pokorny Lia, Fodor Krisztina, Cseh Judit, Csonka Szilvia, Hajduk Károly, Kovács Krisztián, Cseh Judit, Hegyi Nóra
Jelmeztervező: Kárpáti Enikő
Díszlettervező: Csanádi Judit
Rendezte: Tim Carroll
Bemutató: február 25.
Előadások: február 26., 27., 28., 29., március 9., 10., 28., 29.
Ajánló:
Budapest legújabb színházának honlapja
Korábban:
Vekerdy Tamás 1968-ban íródott, de először 1976-ban kiadott A színészi hatás eszközei - Zeami mester művei szerint című könyvének a napokban jelenik meg a harmadik kiadása. Az ötszáz éves japán filozófiára támaszkodó könyv a japán nó-színház titkos mesterségét tárja fel az olvasó előtt.