Interjú Lábán Katalinnal, az Alternatív Színházi Szemle szervezőjével<br/>

Lábán Katalin, az R. S. 9 Stúdiószínház vezetője, az Alternatív Színházak Szövetsége elnöke és a szemle szervezője a díjátadás után adott interjút az [origo]-nak.

LK: A szemle teljesen nyitott, tulajdonképpen bárki jelentkezhet, kivéve az üzleti színházakat és az amatőr, diákszínpadi előadásokat. Harminc előadást bír el a szemle. Abból a négyből, amely kívül rekedt, volt egy, amely későn adta be a jelentkezését, volt egy - az Orkesztika Mozdulatszínház -, akiket nagyon "nem szeretett" az előzsűri, a Zugszínház később készült el, de őket beengedték úgy a versenybe, hogy a zsűri szavától függ a részvételük. Aki idén kimaradt a versenyből, főleg praktikus okokból maradt ki, de ez nem azt jelentette, hogy ők gyengébbek.

Mi a szemle története?

LK: Az R. S. 9 1990-ben nyílt, akkor bekerültünk egy nemzetközi színházi szervezetbe, amely a rendszerváltás után nagyon érdeklődött a tőlük keletre fekvő alternatív színházak iránt. Beválasztottak az elnökségbe, majd '94-ben szerveztünk egy konferenciát. Ötszáz színházi menedzser érkezett a világ minden tájáról (a főváros támogatásával). Majd kitaláltuk, hogy itthon is létre kellene hozni egy ilyen szövetséget, amely az alternatív színházakkal foglalkozik. Akkor a Merlin Színházat, a Szkénét, az Arvisurát, a Tér Színházat, a Holdvilág Kamaraszínházat és a Héttükör Stúdiószínházat, tehát azokat a struktúrán kívüli színházakat, amelyek akkor már valamilyen helyet működtettek, összehívtuk, és kitaláltuk, hogy minden évben csinálunk egy szemlét.

Mi lett azokkal, akik nyertek? Ezek a társulatok kiemelkedtek ebből a körből?

LK: Persze, ők szinte már részt se vesznek a szemlén. Ilyen volt a Kas Színház, Méhes Csabáék vagy Hudi Lászlóék színháza, akik elindultak az európai hírnév felé, akiknek már nem volt szükséges, hogy a szemlén részt vegyenek. Ez egyfajta ugródeszka is. Szerintem a szemlének a lényege főleg az, hogy legyen tíz nap, amikor egy kicsit jobban odafigyelnek arra, hogy más is létezik, nem csak a kőszínházak. A hatmilliárdos színházi keretből kétszáz millió jut erre a területre, pedig a nézők tizenöt százaléka ilyen helyekre jár, van egy törzsközönsége ennek a fajta színháznak. Például a zsűri tagjai között is vannak olyanok, akik még sosem voltak a Hangárban, a Fonóban vagy az Artus Stúdióban. Felfigyelnek rá, hogy vannak olyan helyek és társulatok, amelyekről senki nem tud, de olyan kvalitásúak, hogy érdemes rájuk odafigyelni.

Milyenek látta ön az idei előadásokat?

LK: Szerintem idén nem volt olyan kiugró előadás, amire azt lehetne mondani, hogy nekik kellene adni a fődíjat, idén nagyon egységes volt a mezőny. De ezért szemle, nem fesztivál, mert nem a verseny a lényeg, hanem a jelenlét. Olyan erős a színházak megítélésében a szubjektivitás, hogy néha fájdalmas az értékelést hallgatni, de a zsűri döntésével egyetértek, nagyon színvonalas előadások kaptak díjakat, és még van másik hat, amely megérdemelte volna.