A házigazdák szerepét ellátó Győri Balett társulata a nyitónapon mutatja be a vízi színpadon a Purim avagy a sorsvetés című darabot. Másnap a Magyar Állami Népi Együttes lép színpadra a Győri Nemzeti Színházban Mihályi Gábor Naplegenda című koreográfiájával, amely a néptánc és a modern látványelemek kombinációja.
Ugyancsak június 30-án láthatja a közönség a Madách Színház tánckarának gálaműsorát a vízi színpadon, a Meztelen rózsa című produkciót Szakály György előadásában pedig a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban.
Bozsik Yvette és társulata Tavaszi áldozat című kompozíciót adja elő július 1-jén a Győri nemzetiben, majd ezt követi Ladányi Andrea és az L.A.Dance Company az Éjféli marathon című kétrészes előadással.
A Magyar Nemzeti Balett képviseli a fesztiválon a klasszikus balettet a Don Quijote-tal július 2-án a Győri Nemzeti Színházban.
Ugyanott lép fel a következő este a Budapest Táncegyüttes a Csárdás című műsorral.
A Közép-Európa Táncszínház a Szarvashajnal című táncszínházi produkciót mutatja be július 3-án, az Artus pedig a Chinvat című előadással lép színre július 4-én. Mindkét előadás színhelye a Megyei
Művelődési Központ.
A Győri nemzetiben június 4-én a BM Duna Művészegyüttes a Szuzai menyegzőt, a Budapest Táncszínház a Metszetek című millenniumi táncjátékot mutatja be.
Pécsi Balett a Szövetség című produkcióval, a Szegedi Kortárs Balett a Menyegzővel és A csodálatos mandarinnal lép fel július 5-én ugyanott.
A Debreceni Csokonai Színház balett együttese adja elő a Leltár című produkciót a Megyei Művelődési Központban július 5-én.
A fesztivált a Honvéd Táncszínház zárja a Harangok című előadásával július 6-án a Győri Nemzeti Színházban.
A záró előadáson adják át a Magyar Táncművészek Szövetségének nívódíjait az évad legjobb női és férfi táncosának, a legsikeresebb alkotónak és a legígéretesebb végzős növendéknek.
A fesztivál ideje alatt kiállítás látható a Tánc a fotóművészetben meghirdetett nemzetközi fotópályázat díjnyertes alkotóinak munkáiból.
(MTI)
Ajánló: