Miamagyar<br/>

Talpra magyar, nézd meg ki vagy! - gondolhatta Taub János, mikoron megrendezte Schwajda György groteszk tragikomédiáját, a Himnuszt az Új Színházban, Eperjes Károly és Nagy-Kálóczy Eszter főszereplésével. Kicsit - talán - elkésve.

A budapesti bemutatót egy nyári előadássorozat előzte meg Gyulán, ahonnan némi változtatásokkal került az Új Színház színpadára a Himnusz. A történet a szocializmusban játszódik, ahol egy sivár lakásban él Aranka (Nagy-Kálóczy Eszter) és a szenesládában alvó Józsi (Eperjes Károly) három gyerekkel, munkáslétben. Életük lassan folyik, ugyanúgy ismétlődik minden egyes nap. Aranka hajnali négykor felkel a vekker csörömpölésére, álmosan kicsoszog a konyhába, bekapcsolja a rádiót, majd fölkelti Józsit, aki a szenesládából kimászva az asztalhoz ül és beszélgetni kezd az asszonnyal. A beszélgetés szóról szóra mindig ugyanaz. A férj nem érti, hogy kerül a ládába, mire az asszony elmeséli, hogy amikor hazajött, énekelni akart, és fölkeltette a gyerekeket, hogy együtt elénekeljék a Himnuszt. Miután megvolt a Himnusz, Aranka az ágyhoz vezette Józsit, aki azt mondta, hogy nem akar belefeküdni, odament inkább a szenesládához, és abba mint egy pihe-puha ágyba feküdt bele.

A jelenetek ugyanazzal a monoton rituáléval kezdődnek, csak az újra felbukkanó Aranka ábrázata változik mindig. Először monokli a jobb, majd a bal szem alatt, aztán kötés a fejen. A Józsi reggel, mikor elmegy, bűnbánó mintaférj és -apa, este viszont csak egy részeg állat, aki veri a feleségét, és aki állandóan a Himnuszt akarja énekelni. Ezért is segít rajta a rendszer, az a jó szocializmus. A segítség sose jó, a jó tett helyébe Józsi egy baltával járja végig a Keravillokat, és szétcsap mindent, ami szétcsapható, majd azokat, akik segíteni akartak, mind megfojtja.

Taub János üzenni akar, de az egész úgy sül el, mint egy képeslap, amit húsz éve írt valaki, de csak most adta fel. Bár aktualizálni lehet, de mindennek csak akkor van értelme, ha az újszerű, ha megoldást is kínál. Taub úgy próbálja belecsempészni az előadásba a mai magyar valóságot, hogy a jelenetek között egy projektorral színes reklámfilmeket vetít kontrasztként az előadás díszletének kopárságára. Az volt, ez van - a szándékot értjük, az eszköz viszont nem hat, nem érdekes, kizárólag elidegenítő funkcióját tölti be, kizökkent, de fölöslegesen.

Ez az előadás formájára is igaz. A valójában cselekmény nélküli darab (merthogy minden akció csak párbeszédben elmesélve szerepel), az abszurd színház lassúságával csak a műkedvelőket nem untatja. Ennek ellenére a darab nagyon precíz, a két főszereplő pontos játéka, hihetetlen jelenléte egy darabig leköti a nézőt, de a ritmusváltás hiánya miatt az átlagnéző erre is gyorsan ráunhat. Mégis, a rendezésben érezni Taub erős akaratát a koncepció megtartásában. A megoldások egyszerűek és diszkrétek. Erre jó példa maga a Himnusz, amitől rettegünk, hogy eléneklése ne szörnyen kínos szentimentalizmusba menjen át: Józsi és Aranka egymás kezét fogva suttogva mondják-éneklik a Himnuszt.

Az Új Színház előadása - bár állítják, mai világunkra is alkalmazható - sehogy sem élhető át a 21. század küszöbén: mint emlék, inkább felednénk, mint valóság, anakronisztikus.

[doda]

Schwajda György: Himnusz
Szereplők: Nagy-Kálózy Eszter (Aranka); Eperjes Károly (Józsi); Dengyel Iván (Brigádvezető); Nagy Zoltán (Tanácsi előadó); Nagy Mari (Polgárné); Kisfalussy Bálint (Rendőr)
Díszlet: Vayer Tamás
Jelmez: Bakó Ilona
Rendező: Taub János

Előadások: November 18., 23.

Ajánló: