Csodák csodájára vannak Magyarországon olyan társulatok, amelyek nem az otthon rájuk váró pár éhes szájért és foglalkozási ártalomból csinálnak színházat, hanem azért, mert ez a lételemük. Szerencsére színpad is akad, néző is, a téma pedig ott hever, ahol annak hevernie kell. Például a kocsmaasztal körül, ahol a múzsák a sörösüvegek mögül szólnak ki a világmegváltó beszélgetésbe közbeszólva.
Így született meg először Pintér Béla darabja, a Népi rablét, ami a lehető összes alternatív színházi díjat megnyerte, majd a Kórház, Bakony, amit mindenki csak egybemondva, Kórházbakonyként emleget. Ez a mindenki a Szkéné Színház nézőközönsége. A Műegyetemen lévő sarokszínház tíz éve még a budapesti értelmiségiek törzshelye volt teltházakkal, hajnalig tartó beszélgetésekkel. Ez mára szűk, de állandó közönségre csökkent, ahol a szakma csak ímmel-ámmal jelenik meg, pedig valódi színházat szinte csak ilyen kisszínházakban lehet látni.
Pintér Béla a színház legeredetibb figurája. Gyökerei az 1979-ben Somogyi István vezérletével alakult Arvisura Színházig nyúlnak vissza. Az akkor még nagyon fiatal csapat a nyolcvanas évek színházi életének legszilárdabb társulatává alakult. Ők a színházban a szabadságot keresték, azt, hogy mi az "ős-színház", előadásaik tanulmányok voltak az emberről, a halálról, a születésről. Ott vibrált bennük a lelohaszthatatlan keresése az Igaznak. Ez a társulat olyan előadásokat csinált, amire ma is úgy emlékszünk, mintha tegnap láttuk volna. Megszületett a Magyar Elektra, a Mester és Margarita, a Szentivánéji álom, a Piszkos Fred - mind legendásak. De ez a szilárd társulat mégis fölbomlott. Somogyi István kivált belőle, és sokan abbahagyták. Néhányan viszont folytatták a kísérletezést - köztük Pintér is.
Színészként szerepel a Picaro, a Szkéné és az Utolsó vonal produkcióiban, táncos színészként Goda Gábor Artus társulatánál. Darabjainak írója, rendezője és játszik is bennük. Először a Népi rabléttel sokkolta a nagyérdeműt, amikor egy vidéki lagzi lett a tett színhelye. A hülyébbnél hülyébb, torzabbnál torzabb ösztönlényekkel teli előadást végigröhögve a néző boldog, hogy nem sírja el magát azon nyomban. Pintér nem akar sem tükröt tartani elénk, sem a nyomorunkról szólni, de mégis pofán csap minket, demagóg maszlagok nélkül, könnyeden, oltári humorral.
![]() |
Kórház, Bakony (Kép: Picaro) |
![]() |
Chinvat (Kép: Artus) |
Sokan állítják, Magyarországon a színházművészet köhögve haldoklik, pedig ezeket az előadásokat követve összművészeti gyönyörökben lehet részünk. Ezek a társulatok az alternatív színházak tortájának legédesebb szeletei, ők igazi értékeket keresnek.
A legújabb Pintér-produkciót, melynek címe A sehova kapuja a Picaro társulatának előadásában a Szkéné Színház mutatja be december 12-én. "A sehova kapuját akkor léped át, amikor úgy érzed, hogy nem kell tovább tapogatóznod a fal mentén, minden kérdésedre választ kapsz és boldog lehetsz a földön. A sehova azonban csak egy buta és kegyetlen szürke köd. Elhomályosítja a szemedet és eltompítja az agyadat. Végül minden zsigeredbe beeszi magát és soha többé nem ereszt el."
[doda]
Pintér Béla: A sehova kapuja
Szereplők: Hernádi Csaba, Pintér Béla, Szalontay Tünde, Szemerédi Virág, Terhes Sándor, Csatári Éva, Dr. Thúróczy Szabolcs, Enyedi Éva, Bencze Sándor, Péterfy Borbála, Nagy-Abonyi Sarolta, Deák Tamás.
Zenészek: Darvas Bence, Pelva Gábor, Nyíri László.
Díszlet: Horgas Péter, Tamás Gábor.
Jelmez: Horgas Péter.
Koreográfus: György Károly.
Rendezte: Pintér Béla.
Előadások: december 13., 14., 15. 20.00
Ajánló: