10. Zempléni Művészeti Napok

Vágólapra másolva!
A tizedik alkalommal rendezi meg az Óbudai Társaskör és Salgótarján városa a Zempléni Művészeti Napokat. A jubileumi rendezvénysorozatnak augusztus 17. és 25. között 28 település ad otthont.
Vágólapra másolva!

A Zempléni Művészeti Napok rendező házigazdája, a Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására számos külföldi és hazai művész lép fel Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, Szerencsen, Karcagon, Hollóházán, Tokajban, Tarcalon, Bodrogkeresztúron, Kőkapun, Erdőbényén, Hercegkúton, sőt Kassán is.

Vendég lesz többek közt a Budapesti Csellóegyüttes, a Budapesti Tomkins Énekegyüttes, az I Salonisti együttes Svájcból, a Kassai Fúvóstrió, a Cantus Kamarakórus Ukrajnából, Sárközy Gergely, Zádori Mária és az Ars Renata Szólóének-együttes, a Honvéd Táncszínház, a Budapesti Ragtime Band, a Hot Jazz Band.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar műsoraiban közreműködik Shlomo Mintz hegedűművész (Izrael), Emmanuel Pahud fuvolaművész (Németországból; Zandra McMaster mezzoszoprán énekes (Spanyolország) és Snétberger Ferenc, Németországban élő magyar gitárművész is.

Merényi Judit, az eseménysorozat szervezőbizottságának titkára kiemelte hogy a fesztivál helyszíneivel a kezdetektől fogva a felújításra váró műemlékekre kívánják irányítani a figyelmet.

Rolla János, a Zempléni Művészeti Napok ötletgazdája és fő szervezőinek egyike kitért arra is, hogy a fesztivál 1992-es indulása óta folyamatosan bővült a helyszínek száma. Az idén immár 28 zempléni település ad otthont a muzsikusoknak, színészeknek, komoly és könnyűzenei együtteseknek.
A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Gazdasági Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Zempléni Településszövetség támogatja.