Három kortárs válogatás a Műcsarnokban

Vágólapra másolva!
Újból három kiállítást rendez egyidejűleg a Műcsarnok. A fiatal, főként  magyar képzőművészeket bemutató Szerviz, Klíma, Out Of Time szeptember 6-tól október 7-ig látható.
Vágólapra másolva!

Király András: Nőművész
Műcsarnok

A Klíma kurátora Petrányi Zsolt, ő válogatásában a hamincon aluli képzőművészeket akarja bemutatni. Az alkotások arra kérdésre keresik a választ, hogy létezik-e az egy időben született, egy helyen felnőtt művészek alkotásaiban valami sajátos jellegzetesség. Az Out Of Time kurátora Christopher Tannert, a berlini Künstlerhaus Bethanien igazgatója. Az általa válogatott alkotások az időtől független állapotot fogalmazzák meg.

A kiállításokon az ígéretes kezdők mellett már befutott művészek, többek közt El-Hassan Róza, Sugár János, Bakos Gábor, Beöthy Zsolt, Radák Eszter munkái is láthatók.