<P class="MsoNormal">Scully ügynök befejezné az X aktákat

Vágólapra másolva!
Gillian Anderson szerint nélküle nem lenne szabad folytatni az X aktákat. A Scully ügynököt játszó színésznő úgy véli, hogy a sorozatot addig kell abbahagyni, amíg még elég nézettek és színvonalasak az epizódok
Vágólapra másolva!

Anderson távozásának legfontosabb oka, hogy a színésznő több időt szeretne tölteni kislányával. Persze az sem elhanyagolható tényező, hogy a sztár beleunt a szerepébe, és inkább más moziszerepekre, illetve színházi karrierjére szeretne koncentrálni.

Új karrierjének első lépéseként Anderson rendezésre adta a fejét. A színésznő ugyanis saját pénzéből megvásárolta a "Speed of Light" című regény filmjogait -írja az Ananova

Az X akták rajongói pedig csak abban bízhatnak, hogy elkészül egyszer a sorozat moziváltozatának második része, mert az abban való szerepléstől nem zárkózik el Anderson.