Új helyre szállították a Vasilescu-gyűjteményt

Vágólapra másolva!
A korábbi tárolóhelyről másik fővárosi raktárba szállíttatta a Vasilescu-gyűjteményt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara.
Vágólapra másolva!

Krejniker Miklós, a testület elnöke indoklásként hangsúlyozta: a zár alá vett műtárgyakat kifogást nem tűrő, múzeumi körülmények között tárolják.

A Vasilescu-gyűjteményről, illetve annak bizonyos darabjairól másfél éve örökösödési per folyik a kollekciót a magyar államnak felajánló idősebb Vasilescu János és fia között. A jogvitában a Fővárosi Bíróság első fokon már határozatot hozott.

E szerint a gyűjtemény bizonyos darabjai ifjabb Vasilescu Jánost illetik. A bíróság ezért az örökséget követelő ifjabb Vasilescu János beadványa nyomán tavaly ősszel elrendelte a kollekció zár alá vételét, és azt, hogy a teljes gyűjteményt Budakeszin, egy raktárban helyezzék el.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke szerint az utóbbi időben "szakmai hozzáértést kevéssé tükröző" nyilatkozatok jelentek meg a sajtóban a Vasilescu-hagyaték néven ismert bírósági eljárásról.

Mint mondta, elkerülendő minden további polémiát az ügyben, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara új helyen tárolja a Vasilescu-hagyatékot, bár az egyes állításokkal szemben, a műtárgyak eddig sem penészesedtek, fűtött és védett helyen voltak.

A kamara elnökének tájékoztatása szerint mivel az ügyben a magyar nemzeti kulturális örökséget is érintő műtárgyakról van szó, a korábbi helyen az illetékes minisztérium szakértői is megvizsgálták a műtárgyak tárolásának feltételeit. Hozzátette: a minisztérium szakértői szakvéleményükben a tárolással szemben nem emeltek kifogást, de a műtárgyak állagmegóvásával kapcsolatban aggályukat fejezték ki, és ezt jelezték a bíróságnak is. "Ugyanebben a tárgykörben a Fővárosi Ügyészség és más felek is végrehajtási kifogást terjesztettek elő a bíróságon" - mondta Krejniker.

A kamara elnöke tarthatatlannak minősítette, hogy egy államigazgatási szerv, miközben elismeri a bírói ítélet mindenkire kötelező hatályát, aközben minden eszközt megragad, hogy az ítélet tartalmát és végrehajtásának a módját kritizálja. Hangsúlyozta: az Igazságügyi Minisztérium mindvégig támogatta a bírósági ítélet törvényes végrehajtását.

Újságírói kérdésre Krejniker Miklós elmondta, hogy a műtárgyak elszállítását nem az eddigi tárolási körülmények, hanem az indokolta, hogy már sokak előtt ismertté vált a gyűjtemény őrzési helye. Arra a kérdésére, hogy mi a véleményük a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által a bírósági végrehajtóra kiszabott másfél millió forintos bírságról, Krejniker Miklós így válaszolt: a kamara erről értesítést nem kapott, és ha küldenének, nem tudja, hogy ki lenne annak címzettje. "Jelen pillanatban egy államigazgatási határozat, valamint egy bírósági ítélet konkurál az ügyben egymással" - mondta Krejniker
Miklós.

Korábban: