Az eladható művészet - MEO ART FAIR

Vágólapra másolva!
A MEO alapításakor kitűzött alapcéljait valósítja meg amikor is idén első ízben megrendezi a MEO ART FAIR kortárs művészeti kiállítást és vásárt. A hazai galériák évek óta rendszeres résztvevői a különböző külföldi művészeti vásároknak; Magyarországon azonban eleddig nem sikerült hasonló hagyományt teremteni. A kiállításra november 28-tól december 1-ig kerül sor.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO

Ezen túlmenően a MEO ART FAIR keretében nyílik első ízben alkalom arra, hogy a hazai kortárs galériák közösen mutatkozhatnak be a közönségnek egy olyan rendezvény során. Az ebből adódó lehetőségeket Magyarország nagy galériáinak szinte mindegyike felismerte, így a MEO ART FAIR gyakorlatilag teljes képet nyújthat a szakma jelenlegi helyzetéről.

A kiállítás szervezői úgy döntöttek, hogy az előkészületekbe a galériák által felállított szakmai zsűrit is bevonnak. Ezen zsűri tagjai elismert képzőművészek és művészettörténészeket választottak. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy a MEO ART FAIR minden évben rendszeresen jelentkezve állandó pontjává váljon a hazai képzőművészeti életnek, s hatáskörét akár egész Kelet-Európára kiterjeszthesse.

A MEO ART FAIR 2002-től sokat remélnek a szervezők. Véleményük szerint pozitív hatásait hosszan és mélyen éreztető eseményként könyvelheti el a közvélemény, de nem irreális az sem, hogy jelentős fordulópontként vonuljon be a magyar kortárs műkereskedelem történetébe. A rendezvény főpróbájára november 28-tól december 1-ig kerül sor.