Nyíltan meleg képregényhőst tervezett a Marvel

Vágólapra másolva!
A Pókember és X-Men képregényeiről ismert Marvel Comics hallva az idők szavát régi figuráját új köntösben adja ki - Rawhide Kid az új sorozatban már nyíltan homoszexuális.
Vágólapra másolva!

John Severin, aki az 50-es években megteremtette a karaktert és Ron Zimmerman, aki Howard Stern polgárpukkasztó műsorainak is egyik szerzője, közösen alkotta meg az új Rawhide Kid képregényt. Bár az eredetiben szó sem esett szexualitásról, a februárban a boltokba kerülő sorozat azzal írja majd be magát a történelembe, hogy az első nyíltan homoszexuális főhős kalandjait jeleníti meg.

A CNN cikkehttp://asia.cnn.com/2002/SHOWBIZ/12/09/rawhide.kid.gay/Itt Rawhide Kid kinézetével is alaposabban meg lehet ismekedni

A nyílt homoszexualitást képi formában természetesen nem ábrázolja a Marvel. Rawhide Kid nemi identitását az olyan mondatok hivatottak érzékeltetni, mint amit a próbakiadásban a westernhős a Lone Rangerhez intézett: "Azt hiszem, az a maszk és a halványkék öltözet egyszerűen tökéletes. Abszolút megértem azt az indiánt, hogy mindenhova követi a srácot."

A Marvel egyelőre hat hónapnyit tervez kiadni a meleg cowboy történeteiből, további sorsáról csak a fogadtatás tükrében döntenek. Rawhide Kid egyébként nem az első meleg képregényfigura a Marvelnél: az X-Men Sarkcsillagja szintén saját nemét kedveli jobban.