Yoko Ono és Sir Paul egymásnak esett

Vágólapra másolva!
Yoko Ono bíróság elé citálja néhai férje együttestársát, mivel az egy évtizedek óta érvényben levő megállapodást felrúgva új albumán a szerzők neveinek felsorolásánál sajátját Lennoné elé helyezte.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIYoko Ono igencsak felháborodott, mikor megtudta, hogy Paul McCartney a négy évtizeden át bevett gyakorlatot felrúgva új albumán, a Back In The U.S.-en saját nevét a legendás Beatles legendás vezetője, John Lennon neve elé írta a dalszerzők felsorolásánál. Így a lemezen a megszokott Lennon-McCartney megnevezés helyett a McCartney-Lennon szerepel, s ez Ono szerint égbekiáltó faragatlanság Sir Paul részéről.

Yoko Ono ügyvédei próbálnak fogást találni az ügyön - Sir Paul szóvivője szerint soha nem volt szerződésbe foglalva, de még szóban sem leszögezve, milyen sorrendben kell megjeleníteni a neveket. Ez persze csak a legutolsó állomása annak a csatának, melyet Lennon özvegye és McCartney annak eldöntésére indítottak, ki is vitte valójában sikerre a Beatlest. Yoko Ono egyszer még azt is elkottyantotta: dühös McCartneyre, amiért Lennon zsenijéből ő gazdagodik meg, ráadásul a fiatalabb generációknak ő jelenti a Beatlest.