A Győri Balett Londonban vendégszerepel

Vágólapra másolva!
Idén ősszel két produkcióval is vendégszerepel a Győri Balett a londoni Queen Elisabeth Concert Hallban.
Vágólapra másolva!

A Győri Balett az őszi szezonban Londonban mutatja be a Purim, avagy a sorsvetés című produkciót és a jelenleg is készülő előadását, amely a Klezmer táncszvit munkacímet viseli.

A Győri Balett hivatalos honlapjahttp://www.ballet.gyor.hu/

A társulat november 30-án lép majd fel a Queen Elisabeth Concert Hallban. Egy délutáni és egy esti előadás keretében viszik színre a készülő produkciót és a századik előadásához közeledő Purim-ot, a zsidó kultúrkör elemeiből építkező, Juhos István és William Fomin által koreografált kompozíciót.

A Győri Balett több mint két évtizedes történetében ez az első alkalom, hogy olyan táncjáték kapott külföldi meghívást, amelyet még be sem mutatott a társulat. A William Fomin, Bozsik Yvette és Román Sándor koreografálásával készült produkció május 23-án lesz először látható, természetesen Győrött.