Jennifer Garner válik

Vágólapra másolva!
"Kiengesztelhetetlen ellentét" dúl Jennifer Garner és férje, Scott Foley között - legalábbis ez áll abban a válókeresetben, amit ezen a héten adtak be a bíróságra. A színészházaspár mindössze három évig bírta együtt.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIA Kapj el, ha tudsz nemrégen felfedezett sztárja, Jennifer Garner 1998-ban ismerte meg Scott Foley-t a Felicity című film forgatásán. Kétévi együtt járás után eljegyezték egymást, és 2000 októberében egybekeltek. Azóta azonban sok dolog megváltozott az életükben.

Mindenekelőtt az, hogy Jennifer Garner sztárrá vált (leginkább a Daredevil című film sikerének köszönhetően), férje azonban továbbra is csak elvétve kap munkát. Házasságuk megromlott, és pár hete nyilvánosságra hozták, hogy külön lakásba költöznek. Ezen a héten pedig már a válókeresetet is benyújtották, mely szerint "kibékíthetetlen ellentét" feszül közöttük.

Hollywood friss felfedezettje, Jennifer Garner tehát már gyakorlatilag szabad préda, és valószínűleg hamarosan újabb pletykák keringenek róla.