Bullock legközelebb Ralph Fiennesba szeret bele

Vágólapra másolva!
Sandra Bullock újabban a brit férfiakhoz vonzódik. Legutóbb Hugh Granttel forgatott romantikus vígjátékot  - mely Két hét múlva örökké címmel még látható a magyar mozikban - most pedig Ralph Fiennesszal szerződött le közös filmre. A Vapor című alkotásban természetesen kiderül, hogy a két, rendkívül különböző embert mégiscsak egymásnak teremtette a sors.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTISandra Bullcok hiába akar, nem tud megválni a romantikus komédia műfajától. Többször próbálkozott már a komolyabb műfajban, és többször kijelentette, hogy felhagy az ügyetlen, de bájos lányok történetének ábrázolásával - mégsem sikerül neki. Úgy látszik, amíg a 38 éves színésznőt a közönség így szereti, addig Hollywood sem engedi a skatulyából kitörni. Legújabb filmje ismét egy romantikus vígjáték lesz.

A Vapor című alkotásban Bullock egy zaklatott életű színésznőt alakít, aki egy nap segítségére siet egy idegen férfinek, és megmenti az életét. Az illetőről kiderül, hogy egy szórakozott tudós, aki rövid időn belül rabul ejti a színésznő szívét. Ralph Fiennes - aki szintén ritkán szabadul a zárkózott, ám érzékeny karakterek skatulyájából - alakítja majd a film férfi főhősét.

Ralph Fiennes merész döntést hozott a tavalyi évben. Míg korábban főként tartalmas, elgondolkodtató filmekben szerepelt, melyek komoly színészi kihívás elé állították, addig a tavalyi év óta a könnyedebb műfajban is képviselteti magát. Valószínűleg a magasabb gázsi, és a széles tömegek szimpátiája vonzotta Jennifer Lopez mellé az Álmomban már láttalak című romantikus filmben, és az év végén készülő Vapor-ra is hasonló indokok alapján mondott igent.