Elindult a Budapest Parádé 44 kamionja

Vágólapra másolva!
Hatalmas tömeg kíséretében szombat délután elindultak a negyedik Budapest Parádé kamionjai a Belvárosból a Felvonulási tér felé. A szervezők ötszázezer felvonulóra számítanak. Az idei parádé vendége lesz a német lemezlovas Dr. Motte, a mintául szolgáló berlini Love Parade szülőatyja.
Vágólapra másolva!

Félmilliónál is több résztvevőt várnak a Budapest Parádéra a szervezők. Ezt Vető Viktória, a szervező Sziget Kft. sajtófőnöke mondta szombaton, miután óriási tömeg és dudaszó kíséretében elindult a fesztivál 44 kamionja az Erzsébet térről a Felvonulási tér felé.

A fővárosi nyári rendezvénysorozat záróeseménye az Andrássy úton végigvonuló "zenei kiállítás", ahol klubok, médiumok mozgószínpadain több száz DJ és zenekar mutatkozik be. Az idén bővült a zenei stílusok palettája: lesz többek között rock és funky kamion is.

Az idei parádé vendége lesz a német lemezlovas Dr. Motte, a mintául szolgáló berlini Love Parade szülőatyja. Berlinben először 1989-ben indult el a techno-zene ünnepeként emlegetett kamionos felvonulás. A budapesti karnevált este 10 órakor tűzijáték zárja.

A parádét Budapesten 2000-ben rendezték meg először egy berlini rendezvény mintájára: akkor 42 kamion változatos zenéje 150-200 ezer érdeklődőt vonzott. Tavaly több mint félmillióan vettek részt a rendezvényen.