Gyilkos ormányosok

Hétköznapi Srí Lanka-i történet, halál az elefánt talpa alatt. Mi a mítosz és mi a valóság az elefántok agresszivitásával kapcsolatban?

"A folyópartra ment ki horgászni, éppen úgy, ahogy már számtalanszor azelőtt. Látta az elefántokat, de nem foglalkozott velük. Végtére is sokszor látta már őket, és a dolog egyáltalán nem volt szokatlan. De az egyik, ki tudja, miért, hirtelen nekitámadt. Csupán néhány lépést tudott megtenni, mielőtt a vad elefánt halálra taposta, és a felismerhetetlenségig összezúzta a testét."

A hétköznapi Srí Lanka-i történet makacsul visszhangzott a fejemben, hiába próbáltam másra gondolni, miközben éppen elefántokat cserkésztünk be. Például arra, hogyan futhatnánk el, ha az elefánt meghallaná a hangunkat a bozótból, és kiszámíthatatlan hirtelenséggel nekünk támadna.

Csendben várakozunk és fülelünk, a két vezetőm, Nieuman, Chandana és én. A szél tökéletes. A könnyű szellő az elefánt irányából kanyarog felénk. Néha még a szagát is érezzük. És ha a mi gyengén fejlett szaglásunk is jelzi az elefánt közelségét, akkor a szélirány apró változása is elég lehet hozzá, hogy az óriási állat is megorrontsa jelenlétünket. Tulajdonképpen csak idő kérdése, hogy mikor vesz észre minket. Próbáljuk betájolni, merre mozog az elefánt az alacsony fák és a sűrű, tüskés cserjék között.

"Halálra taposta ..." Szinte látom magam előtt az ősi templom körvonalait és az elefántokét, amelyeket néhány száz évvel ezelőtt még kivégzésekre használtak ebben az országban. Az állatot egyik lábával a halálraítéltek mellkasára léptették, ormányával lábakat vagy karokat szakíttattak ki - majd halálra tiportatták vele a szerencsétlen elítéltet.