Musical készült Teréz anyáról

Vágólapra másolva!
Rock and roll, funky, reggae-zene szól, miközben apácák tánckara és kórusa zengi a keresztényi szeretet és könyörületesség dicséretét - boldoggá avatásának alkalmából musical készült Teréz anya életéről. Az albán születésű apáca rendjéhez,  a Szeretet Misszionáriusaihoz tartozó Maria Rita nővér szerint az előadás nagyszerű, bár a Teréz anyát alakító színésznő kissé fiatal a szerepre.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Teréz anya Budapesten

Mintha az Apácashow című, Whoopie Goldberg főszereplésével készült vígjáték elevenedne meg egy római színpadon ezekben a napokban. A szokatlan forma ellenére nagyon is komoly dologról van szó: musical készült Kalkuttai Teréz anyáról.

"Álmodom, reménykedem, imádkozom értetek" - énekli rockváltozatban Teréz anya a kalkuttai betegeket és nyomorultakat megszemélyesítő tánckarnak, akik között a világszerte nagy tiszteletnek örvendő apáca missziója élén öt évtizedet töltött el.

A darabot előadó társulat már bejárta egész Itáliát - vasárnapig, a boldoggá avatás napjáig, naponta kétszer mutatják be a darabot Rómában. Az első előadás egy keddi matiné volt, ahol gyerekek, tanárok és egyházi személyek egyaránt vastapssal köszöntötték a művet. "A zene egyetemes eszköz, mindenekelőtt a gyermekek számára. Minden dalnak üzenete van" - nyilatkozta a Reutersnek Michele Paulicelli zeneszerző, aki egy misszionáriust alakít a darabban.

Több mint 200 ezer zarándokot várnak vasárnap a vatikáni Szent Péter térre Teréz anya boldoggá avatására, amelyet három nappal a II. János Pál pápa trónra lépésének 25. évfordulóját köszöntő ünnepségsorozat után tartanak. Ez alkalomból Teréz anya rendjének, a Szeretet Misszionáriusainak életét bemutató kiállítást is rendeznek az olasz főváros egyik templomában, ahol az albán születésű apáca több személyes holmiját - köztük feszületét, szandálját és legendássá vált kék-fehér száriját - is láthatják a hívek.

A Szeretet Misszionáriusai maguk is részt vesznek a különböző eseményeken. Maria Rita nővér például nagyszerűnek nevezte a musical előadását, annak ellenére, hogy szerinte a Teréz anyát alakító színésznő kissé fiatal a szerepre.