A szórakoztatóipar 2003-a

Vágólapra másolva!
Újabb és újabb nagy visszatérések, nedves érintések, álszenzációk, szárnyaló fekete zene és halálhörgéseket hallató numetál - a zenebazár kínálata 2003-ban is bőséges volt. A televíziók szintén kitartóan ostromolták a fogyasztókat, akik a reality- újabb változatai mellett a bejáratott, napi-rendjük részévé lett műsorokat sem engedték lecserélni. Sőt, a nyertes RTL Klub valóságshow-jának pihentetése idején inkább Vágóval és Berényiékkel aratott, mintsem új produkcióival. Botrányok, kudarcok és sikerek 2003-ban is voltak bőven, de a tévéipar év végi nagy attrakciója még hátra van - a sokat bírált Való Világ új lendületet vesz. Sok szépséget tartogatott az óév a könyvolvasóknak is, Kertész Imre Felszámolása, a soron következő Harry Potter és Márquez új kötete, a botrányt kavaró Bolgár-kötet, valamint Árpa Attila írása egyaránt 2003 nagy hatású kiadványai közé tartoznak. Az aktuális kínálat mellett az irodalompiaci szemlélet  átalakulása szintén jellemző volt az óévre, az itthoni kiadók, akárcsak külföldi társaik, egyre inkább kereskedelmi termékként igyekeztek hirdetni árujukat, aminek egyik jele a fővárost ellepő könyv-plakát-áradat.
Vágólapra másolva!
Forrás:
Laci,

A magyar tévézők 2003-at ott kezdhették, ahol az első valóságshow-k eredményhirdetésekor abbahagyták. A legtöbb néző januárban az RTL klubos Való Világ 2 első részeit és a konkurens tv2-n sugárzott Big Brother, főként másodvonalbeli médiaszereplőkkel felvett különkiadását választotta. A BB-VIP iránt lanyhuló kíváncsiság és az új Való Világ kezdete után, február elején a tv2 elindította a Nagy Testvér második szériáját, amely úgy tűnt, az előző szezonhoz hasonlóan nagy nézettséget hoz a műsorgazdának.

A BB2 beköltöző show-ját követően azonban a 2002 őszén még enyhe fölényben lévő holland eredetű reality egyre jobban lemaradt a lényegét tekintve tőle kevéssé különböző, magyar fejlesztésű Való Világ mögött. A tv2 vezérigazgatója, Kereszty Gábor áprilisban már bejelentette, nagy problémájuk, hogy a BB2 nem úgy szerepel, mint azt várták és lehúzza a csatornát. Az adónál ezért eldöntötték, hogy a valóságshow győztese még nyár előtt meglesz, pedig siker esetén sokkal tovább képernyőn maradhatott volna a műsor. A Big Brother 2-t ekkor - folyamatos csökkenés mellett - átlagban 900 ezren nézték, míg Való Világ 2-t 1 millió 600 ezren. Néhány hét múlva pedig a tv2 a valóságshow-t - pénteket leszámítva - kivette főműsoridőből és filmeket vetített helyette.

Forrás: [origo]
Vágó,

A valóságshow-k készítői a képernyő mellett a bíróságon is vetélkedtek. Miután Pongó, a BB1 szereplője átpártolt az RTL Klubhoz és látogatást tett a VV-Villában, az Interaktív Kft. beperelte a fehérneműárus exrendőrt. A BB-t gyártó cég hétmillió forintot követel Lassan Zoltán, alias Pongótól. Az elhúzódó jogi vita második fordulója december 9-én eredmény nélkül ért véget. Nem úgy Liptai Claudia akkor már másfél éve húzódó perének júniusi tárgyalása, ahol a bíróság elsőfokú ítéletében megállapította, hogy az RTL klubos Csíííz! és Találkozások egykori műsorvezetője nem szegett szerződést, amikor átszerződött a tv2-höz. Az RTL Klub fellebbezett, de konkurense sem örülhetett felhőtlenül, mert Liptai perének kimenetelét leszámítva elkerülte a szerencse.

A tv2 a tél végére egyértelműen megrendült pozícióját a szokásosnak mondott tavaszi megújulással akarta megszilárdítani. Márciusban nagy szabású sajtótájékoztatón mutatták be a csatorna friss műsorait, köztük a Szulák Show-t, Hajós András Magánszám-át, az Alföldi Róberttel készített Lucifer-t, a Dalnokok Ligájá-t, valamint a volt híradós Stahl Judit új műsorait, a Stahl konyhájá-t, és a Micukó-t. Az új műsorstruktúra azonban már nem tudott javítani a tv2 helyzetén, tavaszi produkciói felemásan szerepeltek, az RTL Klub pedig egyre nagyobb előnyel vezetett a nézettségi versenyben.

Forrás:
és a Barátok nyertek 2003-ban (Mónika és Andrea a BK-ből)

A tv2 gondjait szaporította, hogy márciusban közfelháborodást okozott az Irigy Hónaljmirigy Bazi nagy roma lagzi című show-ja, amit a készítők a cigányellenes előítéleteknek állított görbe tükörként, a romaszervezetek és a kultuszminiszter pedig rasszista viccelődésként értelmezett. A félresikerült műsor ára félórás elsötétítés és egy élőben közvetített tisztázó vita volt. A baj azonban nem járt egyedül és a japán nagykövet is kártevéssel vádolta a csatornát. A szigetország képviselője a lófogakkal és parókával japán újságírónőnek maszkírozott Stahl Judit Micukó-ján háborodott fel és a show beszüntetését követelte. Több tárgyalás után végül a tv2, a közönségnek tett ígéretek ellenére, ősztől nem folytatta a műsort.

Más okból, de hasonló sorsra jutott Liptai Claudia délutáni beszélgetős műsora is, amely sorozatosan alulmaradt az RTL klubos Móniká-val szemben. A tv2 tavaszi műsorainak pályáját jól mutatja, hogy később elhalt a Heti hetes vetélytársának szánt Lucifer, majd ősszel a főleg fiatal értelmiségiek által kedvelt Magánszám-ával együtt - a Viasat3 kedvezőbb ajánlatára - Hajós András is távozott a csatornától.

Forrás: [origo]
Noszály és választottja jót tettek a tv2-nek

A tv2 tavaszi kudarcával egy időben az RTL Klub messze elhúzott vetélytárs-ától. A legnépszerűbb magyar csatorna első félévi sikerét a VV2 alapozta meg, de a szüneteltetett Legyen ön is milliomos műsorvezető-jének országtesztelő alkalmi műsorai és a májustól sugárzott délutáni szembesítőshow, a Balázs is jó eredményeket értek el. Az RTL Klub győzelmi ünnepe a Való Világ befejező része volt. A VV2 és a BB2 utolsó napjaiban mindkét valóságshow nézettsége jelentősen nőtt, de a verseny állása nem változott. A Való Világ2-Finálé-t közel 2 millió 400 ezren, a Big Brother döntőjét pedig 1 millió 400 ezren nézték.

A tv2 nyáron, a főleg filmekkel kitöltött tévés uborkaszezonban gyakran behozta lemaradását, nyári párkeresőshow-ja, A hárman párban azonban csak közepes eredményt ért el. A műsort átlagban majdnem egymillióan választották, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy befogja az év folyamán végig kiemelkedő nézettséget produkáló, RTL klubos szappanoperát, a Barátok közt-öt.

Forrás: MTI
Görbe tükör vs. nagyon rossz vicc - Irigyék

Ősszel a pihentetett valóságshow-k nélkül is visszaállt a tavasz végi erősorrend, annak ellenére, hogy a tv2 megint lendületet vett, és másodszorra megújított logója alatt elindította friss romantikus műsorát, A Nagy Ő-t. Az amerikai ABC Bachelor-jának mintájára készült heti párkereső nem tudta megtörni a RTL Klub sikerét, kedd esténként viszont rendszeresen másfélmilliós nézettséget hozott a tv2-nek. Az ősz fő nyertese mégis a Noszály Sándor és a kegyeire pályázó huszonöt nő kalandjainál is népszerűbb Barátok közt valamint a nyár óta újra látható, Vágó-féle Legyen ön is milliomos volt. Noszály egyetlen alkalommal, A Nagy Ő novemberi döntőjével tudta legyőzni az RTL Klub régóta bejáratott műsorait. Ennyire sem futotta Liptai Claudia új műsorának; a Folytassa Claudia című késő esti kabaré egyik RTL klubos programnak sem vetélytársa. Jobban megy a csatorna másik nevettetős programja, a kéthetente sugárzott Banánhéj, és sikeres Frei Tamás visszatérése is az ismert embereket egzotikus helyekre utaztató Nyolc nap alatt a Föld körül-lel.

A tv2 legújabb sorozatai, a Megasztár és a délutáni húzóműsor - a Betty, a csúnya lány című kolumbiai szappanopera - helyére tett Katalin bírónő azonban megintcsak mérsékelt érdeklődést keltettek. A jogi show november végi premierjét 1 millió 260 ezren választották a teljes lakosságból, ami nem volt elég a nézettségi verseny megnyeréséhez. Az RTL klubon ugyancsak délután fél hattól sugárzott Móniká-t 1 millió 640 ezren nézték és a kereskedelmi tévék célközönségéből is többen voltak rá kíváncsiak, Balázs pedig szintén rendre lehagyja a tv2-s Jakupcsek beszélgetős műsorát.

Forrás: [origo]
Az ő vicceik jobban mentek - Bagi és Nacsa a Banánhéjból

Szeptembertől megújult a kábelen fogható Viasat3 televízió is, amely a Bajnokok Ligája, valamint a Szex és New York sugárzásával egyes napokon főműsoridőben állja a versenyt a földi sugárzású televíziókkal.

A kereskedelmi tévék célközönségének figyelméért folytatott küzdelem során főműsoridőben versenytársáénál sokszor kétszer magasabb közönségarányt produkáló RTL Klub szintén indított új show-kat ősszel. A tévéadó népszerűségéhez azonban ezek kevésbé járultak hozzá, mint az évek óta csúcson lévő Milliomos-játék, a BK-s Berényi család, vagy akár a Fábry-show. Hiába reméltek sokat az RTL Klubnál a vasárnap esti Szeress most-tól, a Barátok közt-producer Kalamár Tamás új heti sorozatának népszerűsége meg sem közelíti a tv2-s Napló-ét. A Survivor - A sziget eredménye is felemás, általában megnyeri a szombat estét, de előfordult, hogy a teljes lakosság köréből kevesebben választották, mint a közszolgálati csatorna műsorát, nézettsége pedig messze elmarad az előtte vetített Milliomos-vetélkedőétől.

A közönség figyelmét így év végére inkább az RTL Klub újabb tervei kötik le. A reklámozók által ostromolt - és az új, részben RTL klubos műsorokat sugárzó f+ és m+ kábeltévékhez való kötődéstől további piacbővülést remélő - csatorna december 27-től a Való Világ harmadik szériájával bővíti műsorkínálatát. A tavasszal legyőzött Big Brother indításáról nincs hír, azonban lesz helyette másik reality. A tv2 már bejelentette, hogy 2004 tavaszán Noszály Sándor utódával, A Nagy Nő-vel akarja módosítani a nézettségi verseny állását, amelybe az MTV 2003-ban is főleg nosztalgikus műsoraival tudott beleszólni.

Forrás: tv2
Liptai Claudiának volt jobb éve

A közszolgálati adó vasárnap esti esztrádjai, a Névshowr, és Lagzi Lajcsi Szuperbuli-ja, valamint a szombat esti kabarék alkalmanként legyőzték a kereskedelmi tévék műsorait, de a fiatalabb közönség figyelmét nem tudták felkelteni. Az MTV-ről inkább a vezetése körüli bizonytalanságok és Friderikusz Sándor új heti magazinja, A szólás szabadsága körüli áprilisi viták miatt szóltak a hírek. Fontos esemény volt még a köztévénél, hogy Baló Györgyöt márciusban kinevezték kulturális igazgatónak, aki tucatnyi programot megszűntetett vagy lecserélt és több új műsort is indított. A vezetőváltások közé tartozik, hogy májusban Ragáts Imrét választották az MTV elnökévé, aki azonban szabálytalan reklám- és műsorszerződései miatt újabb válságot okozott a közszolgálati adónál és alig félév után lemondott posztjáról - utódját várhatóan már csak 2004-ben választják meg.

A 2003-as magyar tévétörténet utolsó lapjait az MTV-elnök lemondása körüli huzavona és az újra kezdődő Való Világ eseményein kívül az ORTT büntetésáradatának krónikája töltheti meg. A médiatestület - mint az év folyamán oly annyiszor - többek között a kiskorúak veszélyeztetése miatt december közepén is sorozatos elsötétítésre ítélte a kereskedelmi televíziókat, amelyek szokás szerint bírósághon támadták meg a döntéseket, így azok végrehajtása évekig elhúzódhat.

Forrás: ORIGO
és Ragáts Imrének is

A hazaihoz hasonlóan az európai és az egyesült államokbeli piacokat is a valóságshow-k, párkereső-produkciók és zenei tehetségkutatók uralták, amelyek egymás után sorjáznak a tévés műhelyekből. A szállodatulajdonos családból származó Paris Hilton és Lionel Ritchie lányának közös műsora, az amerikai Simple Life a felsőtízezer gyermekeinek vidéki kalandjait mutatja be, egy izraeli producer pedig megvalósította a Truman Show filmen kívüli változatát, amelyben végigkövette egy másodvonalbeli színész álláskeresését annak tudtán kívül. Nagy-Britannia sem maradt le, ott a vállalkozó kedvű amatőrök rövid időre kicserélhetik feleségeiket - a kamerák előtt. A nyugati valóságshow-dömping hatására a sokat bírált műsorfajták addig érintetlen földrészeken is hódítottak. Elindult, tucatnyi országból verbuvált résztvevőkkel, a Big Brother Africa és már tervezik a műsor közel-keleti változatát. Az amerikai pornóipar szintén vitetni akarja magát a reality-hullámmal ezért saját programra készül, amely producerei szerint a valóságshow-evolúció természetes következménye lesz.

A tévés ötletek központi forrásának környékén, egy Los Angeles-i farmon a gyakorlati munka mellett a jelenség elméleti megragadására is kísérletet tettek. A legnépszerűbb amerikai valóságshow-k készítői és befolyásos televíziósok konferenciájának résztvevői októberben a reality-k gazdasági és erkölcsi kérdéseiről vitáztak. Az alkotók a diskurzus segítségével arra kérdésre is megpróbáltak felelni, hol húzzák meg a határt munkájuk során, mi az, amit még kivitelezhetőnek tartanak a műsorok készítésekor. Abban mindenki egyetértett, hogy a korlátok egyre lazábbak, a határok folyamatosan bővülnek, és a szereplők egyre képtelenebb helyzetekbe kerülhetnek, egy túlélőshow-ban akár életveszélyes körülmények közé is keveredhetnek. A legmarkánsabb véleményt Arnold Shapiro BB-producer fogalmazta meg: "Mindannyiunk számára van egy olyan pont, amelyet határnak tekintünk ... Mindenki azt várja - és az újságok évek óta cikkeznek erről - , hogy ki lesz az első szereplő, aki belehal egy valóságshow-ba. Senki nem akarja, hogy ő legyen az a producer, akinél ez megtörténik".