Súlyos balesetet szenvedett Pécsi Ildikó

Vágólapra másolva!
Tegnap este, Mogyoród közelében, az M3-as autópályán súlyos balesetet szenvedett Pécsi Ildikó - írja az RTL Klub honlapja.
Vágólapra másolva!

Szalagkorlátnak ütközött Pécsi Ildikó gépkocsija tegnap este, az M3-as autópálya Mogyoród melletti szakaszán. A színésznő valószínűleg defektet kaphatott, mikor Suzukijával a 23-as kilométernél járt. Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét ezúttal nem sikerült elérnünk, de korábban közölte, hogy a sérültet - medencecsonttörés gyanújával - a Honvédkórházba szállították.

Pécsi Ildikó 1940. május 21-én született Polgáron. Férje Szűcs Lajos, olimpiai bajnok, 37-szeres magyar válogatott, egyszeres világválogatott labdarúgó. Gyerekük, Csaba 1971-ben született.

A színésznő-rendező-írónő több színházban is bizonyított (Mikroszkóp Színpad, Radnóti Színpad, Népszínház). Három könyvet írt. Az 1994-98 közti ciklusban országgyűlési képviselő volt, a kulturális és sajtóbizottság tagjaként dolgozott. Jászai Mari-díjas, érdemes művész. 1990 óta a József Attila Színház tagja.