Görög Zita büszke Playboy-fotóira

Vágólapra másolva!
A Vigadó téren kigúvadó szemmel lestek a korábban kerámiákat mustrálgató, népművészeti tárgyakra vadászó német szabadcsapatok, lelkesen kattintgattak a videofelvevőkkel és modern fényképezőgépekkel felszerelt, döbbent japánok és még a kéregető hajléktalan is elfelejtett szippantani egyet a cigiből, ő is csak nagyot nézett: sorra érkeztek a gyönyörű nők, a mutatós lányok. Megújult a lap, új a főszerkesztő, és a stáb egy része is kicserélődött.
Vágólapra másolva!

A rövid Playboy-történet során megtudtuk, hogy a neves újság története egy konyhaasztalon kezdődött, a szalvétatartó és a kiskanál közt készült el az első lapszám, Marilyn Monroe-val a címlapon. Az ötvenéves újság megújul, most jelent meg a szeptemberi szám: inspiráló, szellemes és bizsergető lesz, az ígéretek szerint.

Az új számban tucatnyi kép található Görög Zitáról: "Egy változás következett be a lapnál. Most vagy soha - gondoltam. Nyílt egy lehetőség, mikor én diktálhattam, mivel Radnai Péter főszerkesztő még új volt a lapnál. Korábban sorra mondtam vissza a felkéréseket, mert nem tudtam magam elképzelni azokban a pózokban, ahogy a playboyos lányok szoktak lenni. Végül a fotók saját ízlésemnek megfelelően készülhettek el, és erre igen büszke vagyok, akkor is, ha ez az ego győzelme" - elmélkedett a képekkel kapcsolatban Zita.

Az új főszerkesztő a brandet - melyet olyan ismertnek nevezett, mint a Coca-Cola vagy a McDonald's - egy ismert hírcsatornához is hasonlította: "Olyan a Playboy, mint a tévézésben a CNN." Szeptembertől hangsúlyosabbak lesznek a magyar anyagok a lapban, mivel az olvasót is jobban érdekli szűkebb környezete, mint a távoli helyek, messzi országok eseményei - persze lesz átvett anyag is az amerikai lapból, mivel "sok olyan személlyel készült interjú van benne, akik innen, Magyarországról elérhetetlenek".

Hiánytalanul felvonultak a lányok is, mind a tizenkettő. Az egészen aprócska miniszoknyában feszítő (a japánok sehol nincsenek a miniatürizálásban), magas sarkú cipellőkben imbolygó, formás, hosszú combjukat néha megvillantó, fekete, nyuszis pólóban lévő szépségek türelmesen vártak sorukra, majd kedvesen mosolyogtak a fotózás során. Az új számban jelennek meg írások Verebes Istvántól, Szulák Andreától, Hajós Andrástól, Balázsy Pannától - utóbbi kettő jelen volt az eseményen, engedelmesen, elnéző vigyorral tűrte a fotósok nem lankadó rohamát.

Az október 1-jén megrendezendő Playmate Gála előkészületei is folynak már: Bódy Sylvi nyerte az elsőt, a mostani csapatból kerül ki az új győztes. Mivel az elegáns és előkelő eseményt a TV2 támogatja, így a lányok a következő hetekben gyakori szereplői lesznek a tévécsatorna reggeli műsorában, és sűrűn felbukkannak majd az Aktív című magazinműsorban is.

Különleges incidens, váratlan jelenet nem zavarta meg az eseményt. Kóbor János felbukkanásával egy időben, a felszólalások után, a fotózás előtt az egyik szőke - persze felettébb dekoratív - playmate már-már rágni kezdte körmét, de idejében megállt, majd riadtan nézett körbe. A lányokkal nem, de a mikrofonnal néha akadtak gondok - de ez nem zavart senkit, hiszen itt a hús-vér ember, a humánum számított, nem a rideg technika. Az összesereglett újságírók, tévések és szerfelett vonzó lányok közt cikkíró találkozott a Miss Balaton egyik finalistájával (aki mellett lobbizott pár héttel korábban), illetve összefutott a Való Világ 3 Marcsijával, aki elárulta, hogy modell szeretne lenni. A párkányi, afrofrizurás lány néha már beszél telefonon a milliomos Milóval, aki őt csúnyán megbántotta - nagy kő esett le szívünkről.

Kalmár Csaba