Vágólapra másolva!
Az idén világszerte 2,2 százalékkal nőtt a témaparkok látogatottsága: a világ ötven vezető témaparkja közül a floridai, kaliforniai és tokiói Walt Disney parkok vezetnek. A budapesti Vidámparknál nem ilyen derűs a helyzet: hiába bővült a szolgáltatások sora, hiába volt három új, drága játék - az esős hétvégék és az ingyenes, nyári, pesti programok miatt idén kevesebben mentek a Ligetbe.
Vágólapra másolva!

Az ötven legnépszerűbb parkot az idén összesen 252,4 millió látogató kereste fel - az Amusement Business kiadványa szerint. Tavaly a látogatottság még 1,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A floriai Disney Worldöt 15,2 millióan, a dél-kaliforniai Disneylandet 13,4 millióan, a Tokyo Disneylandet 13,2 millióan keresték fel az idén. A Tokyo Disney Sea látogatóinak száma 12,2 millió volt. A hongkongi Disneyland 2005. szeptember 12-én nyitja meg kapuit a nagyközönség számára - jelentették be pár hete.

Több helyen nőtt a látogatók száma, annak ellenre, hogy például a Disney tematikus parkjai közel hat százalékkal emelték áraikat, így például egy vasárnap 50 dollárba kerül egy felnőtt napijegy a kaliforniai Disneylandbe és a California Adventure nevű élményparkba. A budapesti Vidámpark nem lett drágább, de idén elmaradt a roham.

"Tavaly 880 ezer fő látogatta meg a Parkot. Az idei évről még nincs pontos adat, de igen valószínű a tíz százalékos csökkenés. Ennek a fő oka az időjárás, ugyanis a hétvégék jelentős része 'eláztatott' minket, nem kedvezett a kinti szórakozásnak" - nyilatkozta nekünk Tari Julianna, a budapesti Vidámpark igazgatónője.

Nem gondolják úgy, hogy magasak lennének az áraik: nyáron több háromjegyes játéknak leszállították az árát kétjegyesre (egy jegy 250 forint), és így is sok szerkezetre felülhetett a látogató egy jegyért cserébe. "A másik nagy visszatartó erő a sok pesti, ingyenes rendezvény volt. Víziparádé, légiparádé, két plázs, lezárt Lánchíd, sok ingyenes, szabadtéri programmal - és ezek nagy része augusztusban, a mi csúcshónapunkban volt. Ugyanakkor a kereslet nem nőtt, és egy átlagos család, ha választhat egy ingyenes, városi program és köztünk, akkor nem biztos, hogy a Vidámparkba jön költekezni" - elemezte a csalódást keltő nyári forgalmat az igazgatónő.

Forrás: MTI

A budapesti Park 2004-ben három jelentős újdonsággal próbálta becsábítani a látogatókat. A Fényvadász fantázianévre keresztelt játék modern "lézerdodzsemeket" takar, itt szólóban és csapatban is lehet küzdeni. Fénycsóvákon kell áthaladni, a legjobbak jutalmat kapnak. "Tavaly látták az orlandói kiállításon a kollégák. Kettő van belőle Amerikában, Európában viszont ez az első. Huszonhat kocsival rendelkezünk" - dicsekedett Tari Julianna.

A Gólkirály nevet kapta itthon a "2003 legjobb játéka" címet elnyert szórakoztató egység, ami egy interaktív, világhálóra kötött vetélkedőféle. Több tucat ország próbálkozói vannak összekötve, van világranglista. Itt is nyereménnyel igyekeztek közelebb csábítani a szemlélődőket, az ügyesek focilabdás kulcstartót kaptak, a legjobbak igazi labdával gazdagodtak.

A harmadik újdonság idén a Hullámhajó nevű szerkezet volt, hasonló a korábbi játékokhoz. Ez annyiban volt több, mint a korábbiak, hogy egészen köröket is leírt - nem mellesleg 2002-ben az év legjobb játékának választották a világ vidámparkjainak üzemeltetői.

Hogy mi van most? "A vidámparkos világkiállításokon rendre részt veszünk. Idén Orlandóban volt, jövőre Atlantában lesz. Floridában az Universal stúdiónak is van két nagy parkja, ott a Sea World, a Disney, így szakmailag is tanulságos volt az út. Itthon már bezártunk, folynak a felújítási munkálatok, az előkészületek. Márciusban nyitunk, lesznek újdonságok is - de még csak tárgyalási stádiumban vagyunk" - újságolta a Vidámpark igazgatónője.

A Budapesti Vidámpark jelenleg 6,5 hektárnyi területen üzemel és negyven játékot kínál a vendégek számára. Mai formájában 1950. májusa óta működik. Elődei közül a Vurstli már az 1800-as évek eleje óta, az előkelő Angol Park pedig csaknem 100 éve létezik - ezek már akkor tömegesen vonzotta a látogatókat, szórakozni vágyókat a Ligetbe.

Forrás: MTI

1947, Angol Park

A Vidámpark fél évszázaddal ezelőtt a Vurstli és az Angol Park összevonásával jött létre, így menekülhetett meg a fenyegető kitelepítéstől és a teljes hanyatlástól. A viszontagságoktól sem mentes időszakot szerencsére számos század eleji létesítmény túlélte. Például még ma is működik - felújítva, régi pompájában - az 1906-ban épített Körhinta, vagy az 1922 óta üzemelő, folyamatosan megújuló Hullámvasút. Ezeket mára műemlékké nyilvánították.

Kalmár Csaba