Teszt cikk WD

Vágólapra másolva!
A Filmmúzeum Televízió a Budapesti Közlekedési Vállalat Rt. archívumából válogatott oktatófilmeket, tájékoztató anyagokat. Megismerkedhet a néző - többek között - az előzés legfontosabb szabályaival, valamint a budapesti villamos-, troli-, és buszvonalakkal.  
Vágólapra másolva!

Bár a Making New Waves fesztivál szerényen csak kortárs zenei fesztiválként hirdeti magát, az elmúlt évek példái és a műsorprogram alapján bátran állíthatjuk, hogy ennél sokkal többről van szó. A fesztivál középpontjában a klasszikus művészetek és a digitális számítógépek sokféle és sajátos viszonya, kapcsolódási lehetőségei állnak, ez a pár nap épp ezen lehetőségek sokszínűségét, egy új művészeti irány jövőjét segít megismerni. Ennek megfelelően az idei előadássorozat Digitális hidak néven fut majd, jól is hangzik, de hogy is néz ki mindez a valóságban?

Hamvas és üde: Keira színész szülők gyermekeként nőtt fel, így nem csoda, hogy már 3 éves korában ügynököt követelt magának, 9 évesen tévészerepeket vállalt, 15 évesen pedig a világ legnagyobb várakozással övezett szuperprodukciójában, a Csillagok háborúja második trilógiájában alakította Natalie Portman Amidala királynőjének doppelgängerjét. Egy kis költségvetésű meglepetéssiker (Csavard be, mint Beckham!) után gyorsan újabb szuperprodukcióban találta magát, ezúttal már főszereplőként. A Karib-tenger kalózai-ban egyedüli hölgyként kompenzálta Johnnyt és Orlandót, a fűző pedig még jobban állt rajta, mint a fociszerkó: "Úgy éreztem magam fűzőben, mint Scarlett O'Hara: pirinyó derék és szuper mellek. Csakhogy 5 perc után alig kaptam levegőt."

  • ascascascascasc
  • ez is alista
  • ez nagyon jó, link is van benne

Nyolc ilyen és ehhez hasonlóan különleges audiovizuális performansz lesz látható a négy nap alatt a Trafóban, mindet nyilvánnem tudjuk befogadni, válogassunk hát körültekintően. Február 23-án, csütörtökön Pamela Z után fél 10-től kezdődik a svájci Jasch (Jan Sacher) élő elektronikai bemutatója, a Codespace. Jasch szinte ugyanolyan folyamatokból építi fel rajzait, videóit, mint improvizatív elektronikus zenéit, melyek párhuzamosan fejlődnek fel az előadás folyamán, egészen különleges audiovizuális élményt nyújtva a nézőknek.

Ha bevállaltunk egy előadást, és elképedünk, hogy ilyen nincs, üljünk be a következőre, nem fogunk csalódni. Itt lesz például péntek este Mari Kimura japán hegedűvirtuóz, legalább úgy ért a klasszikus hegedűtechnikához, mint a kortárs muzsikához, miközben képes mindezt saját programozású számítógépén is megszólaltatni. Képzeljünk mellé egy - az öttagú, Eric Singer vezette LEMUR által kifejlesztett - számítógéppel irányítható robotot, amely - Kimura hegedűjátéka által digitálisan vezérelve - mozog és ezáltal kreál újabb és újabb hangokat. Kimura erre reagál kortárs darabjaival, így adva újabb impulzusokat a robotnak. Ha elképedünk is, próbáljunk ne leragadni a technika varázslatánál, nem valami digitális csodát, egy új művészeti vonal kifejlődését látjuk épp.

Az elektronikus zenei és a vizuális kultúra összefonódása évek óta minden valamirevaló party velejárója, a belga Eavesdropper & Visual Kitchen is a partykultúrából eredezteti magát, péntek este ennek megfelelően elektronikus zenék festik alá dupla vászonra vetített audiovizuális show-műsorukat.

Az egyetlen, teljesen magyar produkciót szombat este 8 órától láthatjuk: A Lézerszínház Multimédia Stúdiója, a Közép-Európa Táncszínház és magyar zeneszerzők által hónapokon át közösen kifejlesztett project Hallható fény címen fut. Ladányi Andrea és Horváth Csaba egy lézersugarak által szabdalt térben lejtik táncukat, mozdulataikkal átvágva, megtörve a sugarakat, ezáltal megszólaltatva zenei tereket. És ez bőven nem minden, nem szóltunk a szerdai, szintén magyar vonatkozású Ko non nashi audiovizuális koncertről, a quintet.net szoftver bemutató előadásáról és a szombati Sensors Sonic Nights francia-japán koprodukcióról sem, csak hogy el ne vesszünk a programok sűrűjében.

Érdemes hát átböngészni a teljes programot, kinek mi hangzik a legizgalmasabban. Akit pedig a technika varázslata még inkább leköt, annak ajánljuk figyelmébe a fesztivál teljes ideje alatt látogatható HangJátszóHázat, ahol a művészek segítségével magunk is kipróbálhatjuk, mondjuk, a hangprogramozás rejtelmeit, de csoportos, interaktív programokkal is készülnek a szervezők. A nagy érdeklődés miatt a bemutatóteremre kíváncsiak mindenképp írjanak egy e-mailt a Trafónak, hogy biztos helyük legyen.

Az egyetlen, teljesen magyar produkciót szombat este 8 órától láthatjuk: A Lézerszínház Multimédia Stúdiója, a Közép-Európa Táncszínház és magyar zeneszerzők által hónapokon át közösen kifejlesztett project Hallható fény címen fut. Ladányi Andrea és Horváth Csaba egy lézersugarak által szabdalt térben lejtik táncukat, mozdulataikkal átvágva, megtörve a sugarakat, ezáltal megszólaltatva zenei tereket. És ez bőven nem minden, nem szóltunk a szerdai, szintén magyar vonatkozású Ko non nashi audiovizuális koncertről, a quintet.net szoftver bemutató előadásáról és a szombati Sensors Sonic Nights francia-japán koprodukcióról sem, csak hogy el ne vesszünk a programok sűrűjében.

Érdemes hát átböngészni a teljes programot, kinek mi hangzik a legizgalmasabban. Akit pedig a technika varázslata még inkább leköt, annak ajánljuk figyelmébe a fesztivál teljes ideje alatt látogatható HangJátszóHázat, ahol a művészek segítségével magunk is kipróbálhatjuk, mondjuk, a hangprogramozás rejtelmeit, de csoportos, interaktív programokkal is készülnek a szervezők. A nagy érdeklődés miatt a bemutatóteremre kíváncsiak mindenképp írjanak egy e-mailt a Trafónak, hogy biztos helyük legyen.

Ha bevállaltunk egy előadást, és elképedünk, hogy ilyen nincs, üljünk be a következőre, nem fogunk csalódni. Itt lesz például péntek este Mari Kimura japán hegedűvirtuóz, legalább úgy ért a klasszikus hegedűtechnikához, mint a kortárs muzsikához, miközben képes mindezt saját programozású számítógépén is megszólaltatni. Képzeljünk mellé egy - az öttagú, Eric Singer vezette LEMUR által kifejlesztett - számítógéppel irányítható robotot, amely - Kimura hegedűjátéka által digitálisan vezérelve - mozog és ezáltal kreál újabb és újabb hangokat. Kimura erre reagál kortárs darabjaival, így adva újabb impulzusokat a robotnak. Ha elképedünk is, próbáljunk ne leragadni a technika varázslatánál, nem valami digitális csodát, egy új művészeti vonal kifejlődését látjuk épp.

Ha bevállaltunk egy előadást, és elképedünk, hogy ilyen nincs, üljünk be a következőre, nem fogunk csalódni. Itt lesz például péntek este Mari Kimura japán hegedűvirtuóz, legalább úgy ért a klasszikus hegedűtechnikához, mint a kortárs muzsikához, miközben képes mindezt saját programozású számítógépén is megszólaltatni.

112233112233outform.html400350

Képzeljünk mellé egy - az öttagú, Eric Singer vezette LEMUR által kifejlesztett - számítógéppel irányítható robotot, amely - Kimura hegedűjátéka által digitálisan vezérelve - mozog és ezáltal kreál újabb és újabb hangokat. Kimura erre reagál kortárs darabjaival, így adva újabb impulzusokat a robotnak. Ha elképedünk is, próbáljunk ne leragadni a technika varázslatánál, nem valami digitális csodát, egy új művészeti vonal kifejlődését látjuk épp.

Making New Waves, Trafó (IX., Liliom u. 41.), február 22-26. Belépő: 1000/1500 Ft. Bérlet: 2500 Ft