Megjelenik a legújabb Harry Potter-kötet

Vágólapra másolva!
Június 21-én jelenik meg a Harry Potter-sorozat ötödik darabja, a Harry Potter and the Order of the Phoenix. Az ifjú varázslótanoncot 11 évesen ismerhették meg az olvasók. A legújabb kötetben már 15 éves Harry előtt Dumbledore professzor feltárja évek óta őrzött titkát...
Vágólapra másolva!

A brit Britain’s Bloomsbury Publishers és a az amerikai Scholastic Children's Book elnevezésű könyvkiadó vállalatok szerdai közleménye szerint június 21-én a boltokba kerül J. K. Rowling ötödik Harry Potter-regénye, a Harry Potter and the Order of the Phoenix.

Eddig összesen 192 millió Harry Potter-kötet kelt el szerte a világon, az eddig négy darabból álló sorozatot több mint kétszáz országban, 55 nyelven árusították. Az ifjú varázsló legújabb történetének az eredeti tervek szerint már tavaly meg kellett volna jelennie, ezért többen az írónőt elért alkotói válságra gyanakodtak, amikor kiderült: még nem sikerült befejeznie a könyvet. Az alkotó természetesen cáfolta ezeket a híreszteléseket - annyi azonban bizonyos, hogy erre a kötetre kellett a legtöbbet várniuk Harry Potter rajongóinak. A sikertörténet kezdete óta Rowling szinte minden évben előállt egy-egy újabb Harry Potter-sztorival.

A Harry Potter-filmek hivatalos honlapjahttp://harrypotter.warnerbros.com/Harry Potter a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/kultura,_muveszet,_tarsadalom/muveszet/szepirodalom/mesek/Harry_Potter/

Az 1997-ben kiadott első kötetben (Harry Potter és a bölcsek köve) még csak 11 éves varázslótanonc a most megjelenő regényben már négy évvel idősebb. A könyv cselekménye természetesen nem publikus, de az érdeklődés és a misztikum fokozása érdekében már megjelent néhány rövid idézet a 768 oldalas műből. Közülük egy, az ifjú Harry Potter és Albus Dumbledore között zajló bizalmas és titokzatos párbeszéd bevezetése: "Itt az ideje, hogy végre elmondjam neked, amit már évekkel ezelőtt el kellett volna mondanom. Ülj le, Harry. Mindent elmesélek."