Vágólapra másolva!
Egy 21 éves fiú, aki egyetlen iskolában sem bírta sokáig, aki ezért aztán még az érettségit sem tette le, és akit ez különösen sosem izgatott, megírta élete történetét. Amióta pedig mindez meg is jelent Igazolt hiányzás címmel, mindenki azon vitatkozik, író-e ő, vagy sem, regény-e ez, vagy sem. Július 17-én, csütörtökön Marci az [origo] Társalgójában válaszol a kérdésekre. Ha pedig ez alkalomból játszik is velünk, megnyerheti a szerző bemutatkozó könyvét is.
Vágólapra másolva!

Bizonyára sokan vannak, akik utáltak iskolába járni, és a kötelezően előírt 12 évet kínlódva végezték el. Gerlóczy Márton nem közéjük tartozik. Ő nem utálta - nem bírta elviselni. Ezért aztán be sem ment. Volt ugyan négy általános és három középiskola, ahol regisztrálták a nevét, de őt magát alig látták a padban.

Tavaly úgy döntött, elmeséli, hogy mit csinált helyette. Öt hónapig dolgozott az élménybeszámolón, amelyről hamarosan kiderült, hogy hosszabb lesz, mint 40 oldal. Végül 327-nél állt meg. Életében először csinált olyasmit, amire családja büszke lehetett, és még élvezte is. Bár felmenői között tartja számon Áprily Lajost és Jékely Zoltánt, írói vénáját nem tőlük eredezteti.

Saját írói mivoltával amúgy sem foglalkozik szívesen, bár egyre többen nyaggatják vele. Író majd legfeljebb akkor lesz, ha kijön a következő könyvvel - válaszolja ő. Jancsó Miklós és Göncz Árpád pedig ígéri: el fogja olvasni.

Gerlóczy Márton július 17-én az [origo] Társalgójában válaszol a kérdésekre. Ezen apropóból tíz példány dedikált Igazolt hiányzás talál gazdára azon olvasóink között, akik helyesen válaszolnak az alábbi kérdésre:

Hány gimnáziumnak volt - névleg - tanulója Marci?

A helyes megfejtéseket a nyeremeny@origo.hu címre várjuk, 2003. július 24-én 14 óráig.

A nyerteseket az [origo] e-mail útján értesíti, és közli a nyeremények átvételének pontos menetét. A nyertesek teljes listája legkésőbb 2003. július 24-én 16 órától 24 órán át elérhető lesz az [origo] Szórakozás rovatából. A játékban az Axelero Rt. munkatársai nem vehetnek részt.