Rushdie apokrif regénye magyar nyelven

Vágólapra másolva!
Salman Rushdie napokban boltokba kerülő Sátáni versek című botrányregényének magyar nyelvű kiadása kiemelkedő fontosságú, irodalmi, illetve társadalmi esemény. A könyv ugyanis eredeti, angol nyelvű megjelenésekor világszerte olyan vallási-etikai, esztétikai, sőt irodalmi kérdéseket vetett fel, melyekkel kapcsolatban az azóta elmúlt húsz évben sem született közmegegyezés. Nem kizárt, hogy Rushdie - a könyve megjelenése utáni hányatatott életét nézve nagy valószínűség szerint akaratlanul - olyan helyzetet teremtett, melyre a nyugati és keleti kultúrák sem együtt, sem külön-külön nem rendelkeznek válasszal.
Vágólapra másolva!

A Sátáni versek egy tudatosan provokatív, vallási tabukat gátlástalanul romba döntő regény, amely azonban Rushdie ördögi témaválasztásának köszönhetően elkerüli az öncélúság álságos csapdáját. A huszadik századi modern irodalom botrányregényeiről ugyanis szinte minden esetben megállapítható, hogy bár formáltak valamennyit a közízlésen és közgondolkodáson, bizonyos - jellemzően kisebbségeket érintő - témákban párbeszédre sarkallták az addig némán hallgató közvéleményt, céljuk azonban - ha titkoltan is - eleve a skandalum kirobbantása volt, nem pedig mélyebb, az emberiséggel egyidős kérdések megválaszolása.

Első látszatra Rushdie könyve sem több, mint az iszlám vallás és kultúra ellen indított tudatos kirohanás, amely oldalról oldalra hergeli a szakrális kérdésekben amúgy is köztudottan érzékeny muszlimokat. Bár röviddel a könyv megjelenése után Rushdie azt nyilatkozta, hogy "a könyv, melynek hatására embereket ölnek meg és zászlókat égetnek el, nem az a könyv, amit én írtam", arra azonban nyilvánvalóan számíthatott az egyébként iszlám szellemben felnevelt író, hogy ha a Próféta kinyilatkoztatásainak meghamisításával vádolja Szulejmánt - Mohamed perzsa írnokát -, akkor maga ellen haragítja az arab világot.

Rushdie - többi regényéhez hasonlóan - a Sátáni versek történetét is egy félreérthetetlenül fiktív univerzumba ágyazta. A könyvben szabadon, mondhatni gátlástalanul keverednek a mágikus realizmus elemei az író önéletrajzi utalásaival, a pakisztáni és indiai bevándorlók nagyon is valóságos életének részletei az elképzelt iszlám vallástörténettel. Nem egyértelmű, hogy mi hívta életre ezt az ellentmondásokkal teli világot, tény azonban, hogy Rushdie hitelesen ábrázolja azt a nyugat és kelet között bizonytalanul ingadozó, emigráns életformát, melyet maga is él.

A fatváról

A fatva egy muzulmán vallásjogi alapfoglalás, mely bár nem kötelező érvényű, de a legtöbb szunnita muszlim számára erkölcsi iránytűként szolgál. Salman Rushdie ellen 1989. február 14-én a Khomeini ajatollah mondta ki a fatvát, a muzulmán hit és Mohamed meggyalazásáért halálra ítélve az írót.
A fatva ugyanis abból a teológiai tételből indul ki, hogy a tabu megvédi Mohamed próféta szentségét a blaszfémiától, amit Rushdie - a nyugati gyarmatosítók által használt gúnynévvel illetvén a prófétát - tudatosan követett el. Ezért Rushdie-ra, mint született muzulmánra, a bűn és büntetés dialektikája vonatkozik, bűne pedig sokkal súlyosabb annál, mint amikor ugyanazt a tabut a nyugati értelmiségiek sértik meg, hisz Rushdie-t az iszlám hagyomány kötelezi.

David Rapaport nyomán

A pontos ábrázolásmódnak, a változatos cselekményszövésnek, és Rushdie gazdag képzelőerejének köszönhetően a nyugati kultúra pozitív elbírálással fogadta a regényt, bár a kritikusok egyértelműen nem az író legjobb regényeként üdvözölték a Sátáni versek-et.

A regény a világ legtöbb országában mégis a Khomeini ajatollah által 1989-ben kimondott halálos ítélet, a fatva kapcsán került a figyelem középpontjába, ezáltal a regény az iszlám kultúra erőszakos reagálása elleni tiltakozás szimbólumává vált.

Habár a halálos ítélet nyilvánvalóan túlzó - és azzal az iszlám közösség egésze soha nem is értett egyet - tény, hogy Európa és a tengerentúl inkább tekinti a szólásszabadság szimbólumának a Sátáni versek-et, mint egy olyan apokrif iratnak, amely ténylegesen sérti egy vallási csoport érzéseit.

Pedig Rushdie nem volt kíméletes a vallási kérdésekben rendszerint konzervatív muszlimokkal: a könyvben szereplő prostituáltak Mohamed próféta feleségeinek nevét viselik, és a magát Mohamedet idéző szereplő is inkább kapzsi és nőfaló kereskedőnek tűnik, mint vallási vezetőnek.

A Sátáni versek - valós irodalmi értékei ellenére - igazán az irodalom világán kívül hatott. A könyv kapcsán azonban nemcsak az iszlám radikális szervezeteinek fanatizmusa kell, hogy felmerüljön. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy meddig terjed a szólásszabadság.