Kiszivárgott az új Harry Potter regény

Vágólapra másolva!
A katonai szigorúságú őrizet ellenére kijutott egy kötet a könyv hivatalos megjelenése előtt a legújabb Harry Potter-regényből. A könyvet a két legnagyobb brit bulvárlapnak próbálta értékesíteni a raktár két őre. A rendőrség elfogta a könyvtolvajokat, a Sun és a Daily Mail egyaránt magénak követeli a Harry Potter regény megmentésének dicsőségét.
Vágólapra másolva!

A katonai szigorúságú biztonsági őrizet ellenére idő előtt kikerült az új Harry Potter-epizód a raktárból, és két brit napilap is magának tulajdonította szombaton az illegális terjesztés megakadályozásának dicsőségét; az egyik újság riporterét majdnem le is lőtték az akció közben.

A hatodik, utolsó előtti epizód, a "Harry Potter és a félvér herceg" hivatalos világbemutatója J.K. Rowling írónő korábbi közlése szerint július 16-án lesz. A könyvet minden eddiginél nagyobb várakozás előzi meg, mert a szerző még tavaly egyértelmű utalást tett arra, hogy az új kötet az egyik főszereplő halálával végződik.

Azóta a brit fogadóirodák is rekordforgalmat bonyolítanak le, mert tízezrek tesznek fel pénzt arra, hogy kit irtott ki a regényfolyamból az írónő. A könyv tartalmának valószínű kiszivárgásáról éppen az egyik fogadóiroda küldte az egyik vészjelzést: a cégnél meredeken megugrott azoknak a téteknek a száma, amelyeket Dumbledore professzornak, a varázslóképző igazgatójának elmúlására tettek fel; a brit fogadóipar a minap fel is függesztette ennek megjátszhatóságát.

Szombatra egyértelművé vált, hogy az új kötet a minden eddiginél szigorúbb őrizet ellenére valóban kikerült: a The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap fotókkal igazolt sztorija szerint két kigyúrt, borotvált fejű, tetovált alak kínálta fel az újságnak közlésre a hatodik epizódot, "minimum" 50 ezer fontért (18 millió forint).

A lap látszólag belement az alkuba, és kiküldte riporterét a megadott címre, de saját állítása szerint "soha egyetlen szót sem" közölt volna a könyvből, hanem átadta volna azt a rendőrségnek. A riportert az "eladó" csőre töltött pisztollyal a kezében fogadta, és közölte, hogy a könyvet maga hozta ki a raktárból, ahol biztonsági emberként dolgozik. Amikor az újságíró nem volt hajlandó kifizetni a követelt árat, és megpróbált távozni a kötettel, az egyik könyvcsempész, a 19 éves Arun Lambert meghúzta a ravaszt; a golyó a riporter feje felett süvített el.

A tudósító saját kocsijával menekült a helyszínről, amelyet akkor már - jóllehet erről a The Sunnak és az illegális terjesztőknek sem volt tudomásuk - fegyveres rendőri osztagok vettek körül. Az újságírót is ők állították meg 300 méterrel odébb. Mint kiderült, a rendőrséget a The Sun legnagyobb vetélytársa, a Daily Mirror riasztotta, miután Lambert őket is megkereste ajánlatával; a biztonsági őr a Mirrornak 30 ezer fontos vételárat mondott.

A Daily Mirror riporterei, ahogy a lap sztorijából kivehető, már a The Sun újságírójának balul elsült kalandja után jártak Lambertnél, aki el is mesélte nekik, hogy egy másik újságíró megpróbálta fizetés nélkül elvinni a kicsempészett példányt, és ő ezért rálőtt. Az őr elmondta azt is, hogy a könyveket külföldön nyomtatták, és katonai jellegű őrizet mellett szállították abba a raktárba, ahol ő is dolgozik.

Mindkét lap fotókat közölt az új kötetről; ennek első fedlapján, a címsor alatt egy szamárfüles varázslási tankönyv látható, hátlapján a szerző, J.K. Rowling fényképe. A könyvön 16,99 fontos (6000 forint) árcédula volt.

A Mirror nem megy bele részletekbe arról, hogy miképp hangolta össze akcióját a rendőrséggel, de a két lap szombati cikkeiből az a kép áll össze, hogy a rendőrök a The Sun látogatásáról nem tudtak előre, viszont a Daily Mirror tudósítóiéról igen, és velük együttműködve csaptak le a kéttagú bandára. A rendőrség szombaton megerősítette, hogy vádemelési javaslattal eljárást indított két személy ellen, lőfegyverrel való visszaélés és lopás címén.