Véletlenül eladták Harry Pottert

Vágólapra másolva!
Véletlenül eladtak egy példányt szerdán egy amerikai boltban J. K. Rowling, Harry Potter és a félvér herceg (Harry Potter and the Half Blood Prince) című kötetéből, amelynek várva várt bemutatójára csak szombatra virradóra kerül sor, szándékosan titokzatosra hangszerelt körülmények között szerte a világon.
Vágólapra másolva!

A kötet bemutatóját és forgalmazásának megkezdését azonos időpontra tervezik az egész világon, azért, hogy a varázslótanonc kalandjainak újabb fejezeteit mindenütt egyszerre kezdhessék élvezni a rajongók. Mint a szerencsés vásárló, Mandy Muldon elmondta, kilencéves fiával vásárolt a boltban, amikor az egyik polcon egy halomban észrevették a nagy érdeklődéssel várt és rendkívüli titoktartással kezelt könyv néhány példányát, amit természetesen azonnal meg is vásároltak.

A család azonban hamar rájött, hogy valami hiba történt, és szánva-bánva bűneit, kisvártatva jelezte a boltvezetőnek, hogy visszaszolgáltatják a "tiltott gyümölcsöt". "Nem akarjuk elrontani mások örömét, azt, hogy a világon millió és millió gyermek egyszerre kezdje olvasni a regényt, ezért a könyvet visszavisszük a boltba" - nyilatkozta Mandy Muldon férje, aki azonban bevallotta, hogy fia sajnos két oldalt elolvasott a regényből.

Mint a gondatlanságban vétkes üzlet vezetője elmondta, tudomása szerint csupán egyetlen példányt adtak el a könyvből, a többit ugyanis alig egy óra múlva visszavitték a raktárba, és biztonságba helyezték.

Hasonló eset történt múlt csütörtökön Kanadában, ahol nem kevesebb, mint 14 példányt adtak el véletlenül a szigorúan titkos könyvből. Ezeket a vásárlók nem szolgáltatták vissza, egy bíróság azonban sürgősen kimondta a verdiktet: a tulajdonosoknak nem szabad a kötetről beszélniük, még kevésbé lemásolniuk vagy eladniuk, a leghelyesebben persze akkor cselekszenek, ha bele sem olvasnak a hivatalos bemutatóig.