Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Billy Wilder nem csupán rendezett, hanem forgatókönyvet is írt, valamint producerként tevékenykedett. Ő volt az első olyan filmes, aki ugyanazon évben három Oscar-díjat is nyert. Ez 1960-ban, a Legénylakás című produkció diadalakor történt: a mű megkapta a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv díját.

Wilder három másik Oscart is elnyert - pályája során összesen húsz alkalommal jelölték az amerikai filmakadémia díjára. Ő rendezte egyebek közt a Ninocska, az A vád tanúja, a Sunset Boulevard, a Van, aki forrón szereti, az Irma, te édes című filmet - és ő szerepeltette először együtt Walter Matthaut és Jack Lemmont.

Billy Wilder - Samuel Wilderként, zsidó családban - Ausztriában, egy Sucha nevű kistelepülésen született, és Európában kezdődött filmes - jórészt forgatókönyvírói - karrierje. Miután 1933-ban Németországban Hitler hatalomra jutott, Wilder először Párizsba menekült, majd onnan - egy heti 150 dolláros hollywoodi filmforgatókönyv-írói állásajánlatot elfogadva - az Egyesült Államokba költözött.

Anyja és több rokona Auschwitzban halt meg. Wilder úgy érkezett Amerikába, hogy nagyjából száz szót ha tudott angolul - akcentusa a következő hat évtizedben sem kopott le róla -, de Hollywoodban már a negyvenes évek elején rámosolygott a siker. Sajátos humora, ami átitatja alkotásait, nem csupán a vásznon, hanem nyilatkozataiban is megmutatkozott. Több, mint négy évtizeddel ezelőtt, miután befejezte a Van, aki forrón szereti forgatását, közölte a nyilvánossággal: soha többé nem hajlandó együtt dolgozni olyan kezelhetetlen sztárral, mint Marilyn Monroe.