Apja szerint Angelina Jolie nem normális

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO Jon Voight meglepően őszintén tárta fel lányához fűződő viszonyát egy amerikai tévéműsorban. Azt állította, hogy lányának "mentális" problémái vannak, ezért segítségre szorul. Bevallotta, hogy Angelina már gyerekkorában is mutatatta valamilyen pszichés betegség jeleit. Még egyéves sem volt, mikor szülei elváltak, és ő édesanyjával maradt. Az édesapa Jon Voight igyekezett fontos szerepet vállalni lánya nevelésében, de most bevallotta, hogy ez nem mindig sikerült. "Angelina szíve összetört a válásunk után, és én hiába próbáltam neki segíteni. Amióta híres színésznő lett, többször nyilatkozott a sajtóban arról, hogy mennyi fájdalmat okozott neki a kapcsolatunk, de én nem mertem nyilvánosan reagálni rá. A színfalak mögött azonban nap mint nap próbáltam neki segíteni."

A színész azt is bevallotta, hogy rengeteg konfliktusa volt a lányával az évek folyamán. A "Girl" című film forgatásán Angelina kirohanást intézett apja ellen, mondván: "Te már nem segíthetsz rajtam! Nem szüntetheted meg a fájdalmamat!" A Lara Croft: Tomb Raider című filmben együtt játszottak, és a forgatás idejére állítólagosan békét kötöttek, amely azonban nem bizonyult tartósnak. Amikor az édesapa egy hollywoodi partin elindult, hogy üdvözölje lányát, Angelina menedzsere az útjába állt, és megakadályozta: "Angelina nem akarja látni Önt!" (A menedzser később azt állította, hogy Voight erőszakosan viselkedett, és dulakodni kezdett.)

Voight szerint Angelina és Billy Bob Thornton házassága kezdettől fogva halálra volt ítélve, mert mindketten komoly pszichés problémákkal küzdenek, ráadásul a nyilvánosság előtt élték a magánéletüket. A színész azt fájlalja leginkább, hogy nem engedték találkozni unokájával, azzal a kambodzsai születésű kisfiúval, akit a házaspár nem sokkal a válás előtt fogadott örökbe.

Angelina Jolie egy rövid nyilatkozatban reagált az apja által mondottakra: "Nem hiszem, hogy a nyilvánosságra tartozik, mi az oka az apám és a közöttem lévő rossz viszonynak. Csupán annyit szeretnék mondani, hogy - a bátyámmal együtt - mindig is szerettem volna harmonikus kapcsolatban élni az apámmal. Az évek során azonban rájöttem, hogy nem tesz jót nekem, ha az apám közelében vagyok, különösen most nem, amikor már magam is felelős vagyok egy gyerekért."

Jolie hamarosan elkezdi forgatni a Tomb Raider második részét. A film producere, Lawrence Gordon elmondta, nagy csapat áll rendelkezésére ahhoz, hogy Jolie lelki békéjét biztosítsák. Ha bármi olyan probléma adódna, ami veszélyezteti a nagy költségvetésű produkció forgatását, ő tudná meg először.