Kate Winslet másodszor is férjhez megy

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI Kate Winslet és rendezőasszisztens férje egy évvel azután váltak el, hogy 2000 októberében megszületett kislányuk, Mia. A színésznő az Amerikai szépség című film, és több sikeres West End-produkció rendezőjével, Sam Mendesszel kezdett randevúzni, akivel hamarosan össze is költözött. Mendes hírhedt agglegénynek számít Angliában. Több ismert barátnője közül (akik között ott volt Calista Flockheart és Rachel Weisz is) senkit sem vett feleségül, és 37 évesen sem gondolt házasságra. Sokáig cáfolta azt a hírt is, miszerint mostani élettársával, Kate Winslettel esküvőt terveznek. Nemrégen azonban egy háromkarátos antik gyémántgyűrűt vett neki, amit egy barátja szerint jegygyűrűnek szánt. A pár barátja azt is elárulta, mit mondott Mendes Winsletnek a gyűrű átadásakor: "Annyira szeretlek, hogy semmi nem tehetne boldogabbá, mint ha az egész életemet veled tölthetném."

A pár készülő esküvőjét látszik megerősíteni az is, hogy nemrégen közös birtokot vásároltak, több millió font értékben. A birtokon számos ingatlan mellett egy 2 millió fontot érő ház is található.